Tudom, nagyon régen raktam új részt, de egyszerűen nem volt időm. Most próbáltam kicsit hosszabb és izgalmasabb részt hozni. Kicsit depis, de remélem tetszik! ^^" ~ Jó olvasást!
Megcsókolt. Emlékszem, annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem visszacsókolni. Szemeimet lehunytam, még a csók előtt. Mikor kinyitottam, Harry már nem volt ott. Beültem arra a helyre, ahol előtte Harry ült, és csendesen, alig észrevehetően engedte utat könnyeimnek. Már egy órája ülhettem ott, mikor meghallottam Bella hangját, amint engem keres.
- Itt vagyok. - szipogtam, és letöröltem könnyeimet.
- Végre megvagy. Kijöttem, mert láttam Harryt elviharzani. - amint ezt kimondta, vállára borultam és ismét rákezdtem az egerek itatására. Mindent elmeséltem neki. A szóváltást, a csókot, és hogy itthagyott.
- Nem értem miért foglalkozol vele. Jó helyes, meg minden, de abból amit elmondtál... Szerintem nem érdemel meg téged.
- De szeretem! - kiálltottam fel.
- Gyere Sarah, menjünk be! - felsegített, majd bevonszolt a szobánkba.
- Aludj egyet, pihend ki magad.
- Nem. - vágtam rá, mint egy kisgyerek akit arra kérnek, egye meg az összes zöldséget.
- Akkor ne aludj. Engem nem érdekel. Megyek dolgom van.
- Persze. Tudom, hogy Lousval leszel. Menj, faljátok fel egymást!
- És ha más dolgom van? Vagy már nem is lehet?
- Miért, mi az a másik dolog? - komolyodtam meg.
- Hát ööö... Izé, tudod... A hogyis hívják... Jó igazad van! Louval találkozok. Hihetetlen. Majd 3 hete ismersz, és mégis... Na mindegy. Mentem, szia!
- Szia. - intettem, majd elment.
Egyedül maradtam. A gondolataimmal. Amik jelen helyzetben nem voltak túl fényesek. Ültem és gondolkoztam. Próbáltam kitalálni, hogy miért tette ezt Harry? Miért hagyott ott? És miért csókolt meg előtte? Nem mondom, hogy nem örűltem neki, de...
Magamat hibáztattam. Mindenért. Azért is, amihez közöm sem volt. Úgy éreztem, mindenki szemében én vagyok a rossz. Úgy éreztem, senki sem ért meg. Megint bőgni kezdtem. Elegem volt az életből. Papírt és tollat vettem elő. Nekiálltam búcsúlevelem megírásának.
Könnyeim áztatták a papírt, egy-két helyen a tintát is elkenték. Leírtam mindent, amit éreztem, és amit gondoltam.
Elegem van a világból! Mindenből, és mindenkiből.
Nem tettem semmit, mégis mindenért én vagyok a hibás! Harry, ha olvasod ezt a levelet, gondolkodj el. Remélem értelmesebb és jobb lesz az életed úgy, hogy én nem leszek benne...
Itt megáltam, mert könnyeimtől már semmit sem láttam. Kerítettem egy zsepit, megtöröltem a szemem, és folytattam.
Bella, nem a te hibád, de kicsit elegem van abból, hogy csak én vagyok olyan szánalmas, hogy kerülnek a fiúk.
Viszlát világ, viszlát élet. Elég volt belőled. Sarah.xx
Összehajtottam, és az ágyamra tettem. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy vessek véget az életemnek. Azonnal beugrott. Az ablak! 3. emelet, lent beton. Ha nem is biztos halál, akkor is szépen összetörhetem magam.
Odaléptem, kinyitottam az ablakot. Mégegyszer visszaidéztem életem szép pillanatait.
Kiskoromban, Magyarországon, kint a kertben Emmával játszom. Én 5 lehettem, ő 3. Összevesztünk egy babán. Elmosolyodtam, hisz rettentően cukik voltunk. Egymás után jöttek a szép emlékek. Elérkeztem az utolsóhoz: a csókhoz. Újra éreztem azt, amit akkor. Egész testem beleborzongott. De ezt az a kép követte, hogy feláll, és otthagy.
Kitöröltem szememből a könnyeket. Megkapaszkodtam, és kiraktam egyik lábam a párkányra. Felhúztam magam, így már az ablakban álltam.
- Viszlát világ! - lehunytam a szemem, mély levegőt vettem, és leléptem a párkányról.
