Novella #2

Wey hey! Ismét csak egy novellát hozok. Hogy őszinte legyek, már nem túl sok kedvvel írom a blogot...
Vissza a novellára. Ezt barátnőmnek, K. Virágnak írtam, remélem tetszeni is fog neki!:3 Ezt most sokkal hosszabb, mint az előző:D Jó olvasást! Invisible.xx

ps.: A következő blogrész fogalmam sincs mikor érkezik, de valószínűleg már a következő hónapban!

When a bad girl meet a good boy.

   Ana sosem volt az a 'tipikus jókislány'. Gyakran szegült ellen a szüleinek, akik nagyon nem szereték lányuk 'vad énjét'.  Ez a 'vad én' annyiból állt, hogy Ana olyan barátokat szerzett, akiket szülei nem kedveltek túlságosan. Így, amikor Ana már harmadjára lógott ki az ablakon, hogy bulizni menjen - amikor épp szobafogságban volt - szülei megelégelték ezt a viselkedést, és még a nyár folyamán elköltöztek. Otthagyták a nyüzsgő, és veszélyes Londont, a tőle 200 mérföldre lévő, csendes városkáért: Halifaxért.

  "És akkor most mégis hova járok suliba? Ebben a kis zugban még gimi sincs. És folyton azzal nyaggattok, hogy tanuljak. Akkor ezt most hogy is terveztétek?" Kérdezte kissé flegmán.

"Bradfordban fogsz tanulni."

"És gondoljátok, hogy minden reggel be fogok buszozni Bradfordba?"

"Még szép, hogy nem. Ennek a gimnáziumnak kollégiuma is van. Sajnos koedukált, de kollégium."

"Kollégium? Hm, végülis... Jó bulinak hangzik! Mit jelent nálad hogy koedukált? Szinteken belül is, ugye?"

"Sajnos szinteken belül is..." Szomorodott el édesanyja. Féltette kislányát, hogy talán ismét rossz társaságba keveredik, és netalán még a sulit is otthagyja.

"Ez az! Micsoda bulik lesznek ott! Mikoris indulok?" Csapta össze izgatottan tenyereit.

"Holnap." Sóhajtott megadóan édesapja is. 

   A másnap a szülők számára túl hamar, Ana számára viszont nagyon lassan jött el. 

 "Ana szívem, kérlek. Halkítsd le, a Coldplay számai nem feltétlenül max hangerőn élvezhetőek csupán!" Kérlelte apja, amikor már úton voltak Bradford felé. De lánya természetesen figyelmen kívül hagyta kérését. 

  "Az ott a kolesz! Látom a kolesz épületét!" Tapadt az ablakra Ana, amikor elérték az úticélt. 

"Igen Ana, én is látom." Sóhajtott fel apja.

Miután apja tájékoztatta arról, hogy anyjával mennyire félteni fogják, és megígértette vele, hogy vigyázni fog magára, Ana biztos léptekkel haladt a porta felé.
   "Szép napot! Ana Peterson vagyok, nemrég iratkoztam be a gimnáziumba."
"Anastasia..." Válaszolt halkan a kissé megfélemlítő külsejű idős portáshölgy.
"Nem. Csak Ana. Ana Peterson."
"Á, megvan. Megtaláltam. Magáé a 57-es szoba. Kövesse a kiírásokat, könnyű odatalálni."
"Köszönöm szépen." Vette át a kulcsot, és szinte száguldott. "Itt is van. 57-es szoba."
   Rekord gyorsasággal pakolta ki cuccait, ugyanis azt tervezte, megismeri szomszédait.

"Akkor ismerkedjünk..." Suttogta, majd bekopogott az 56-os jelzésű ajtón. Semmi válasz nem érkezett. "Biztosan nincs itt." Gondolta, s vállát megránta, az 58-as szoba felé vette az irányt.  Laza léptekkel haladt, a folyosó kihalt volt, csak lépéseinek halk zaját lehett hallani.
" Probáljuk újra..." Suttogta, s ismét kellő magabiztossággal kopogott az 58-as ajtón.
"Pillanat!" Szólt bentről egy mély hang, pár pillanat múlva az ajtó kinyílt. A szoba tulajdonosa egy magas, fekete hajú, szikrázó kék szemű fiú volt, aki ránézésre végzős lehetett.
"Szia. Ana Peterson vagyok, az új szomszéd az 57-esből." Szólalt meg, hatalmas vigyorral arcán. Tudta, bármibe kerül, ezt a fiút megszerzi magának.
"Szia. Az én nevem Dominic Dorsey. Gyere beljebb." Mosolyodott el, ezzel előhívva gödröcskéit.
   "Honnan költöztetek ide?" Kérdezte Dominic, mikor kényelmesen helyetfoglaltak.
"Londonból. Nagyon imádtam. Halifaxt viszont utálom. Semmi nem történik. Dögunalom az egész város."
"Én pont ezért szeretem. Mert csendes, és nyugodt. Én mindig vidéken éltem, sosem vágytam nagyvárosba. Bradfordot is nehezen szoktam meg. Amúgy hányadikos vagy?"
"10. És hadd tippeljek. Te végzős."
"Pontosan. Miből gondoltad?" Kérdezte ártatlan vigyorral arcán.
"Nem tudom. Én megérzem az ilyeneket." Nevetett fel kissé idiótán. "Amúgy. Gyakran tartotok bulit? Mikor lesz a következő? Mennyi pia lesz? Én tudok hozni, ha gondolod."
"Nem, nem. Ebben a kollégiumban sosincsenek bulik. Főleg nem olyanok, amiben alkoholt fogyasztunk. Itt mindenki tisztában van ezzel."
"Nemá'. És ez mégis miért van így?"
"Mert szerintem ezekre nincs szükség. Az alkohol pusztítja az agysejteket. Azokra ebben a gimnáziumban pedig szükség van."
"Szerinted? Ennyire befolyásos ember vagy?" Ana csak ekkor pillantott körbe a szobában. A fal tele volt oklevelekkel, tanulmányi versenyekről, sportversenyekről, és hasonlókról. Mindegyik az első helyezettnek szólt. A legkiemelkedőbb helyen pedig egy díszoklevél volt, bekeretezve. 'Díszoklevél Dominic Dorseynak, a kollégium legrendesebb, legjólneveltebb lakójának'
   "Aha... Értem." Ana beijedt, semmi szüksége nem volt stréberekre. Főleg nem a szomszédban.
"Londonban gyakran jártál ilyen bulikra, ahogy te nevezted?"
"Igen. Bár a szüleim legtöbbször nem engedtek el."
"Megszöktél?" Kérdezte Dominic meglepődve.
"Aha. Az ablakon át. Épp szobafogságban voltam." Rántotta meg egyszerűen vállát, egy önelégült mosolyjal arcán. "Mindig megérte. Jó bulik voltak. Sok piával."
"Ki lógtál az ablakon? Amikor éppen szobafogságban voltál? És többször is?" A fiú teljesen lesokkolódott.
"Pontosan. Három alkalommal. Ezért költöztünk el. Muterom szerint rossz társaságba kerültem és az miatt."
"Igen, ezt én is valószínűnek tartom."
Ana válaszul csak hanyagul megrántotta a vállát, és unottan elővette a telefonját, és azt kezdte unottan nyomkodni. Nem volt szüksége Mr. Dominic AKoliLegnagyobbStérberje további oltására.
"Egy igazi rosszkislány költözött a szomszédba." Nevetett fel a srác. "Kár érte. Ha olyan lennél mint én, már megkértelek volna, hogy legyél a barátnőm."
Anaban megcsillant valami apró remény. De a bunkó stílus azonnal elnyomta. Eltette a mobilját, és flegmán belekezdett mondandójába.
"Olyan mint te? Stréber, a tanárok kedvence... Kell még sorolnom?"
"Te ilyennek tartasz engem?" Förmedt rá.
"Mert ilyen vagy." Válaszolta a lány reflexből. 
Dominic hirtelen felállt, és az ajtóhoz lépve kinyitotta azt.
"Most választhatsz. Vagy megváltozol, és normális leszel, mint minden lakó, vagy ahol bejöttél az épületbe, ott távozhatsz is."
Ana eltöprengett. Ő igazából nem ilyen. Tényleg csak a régi barátai miatt volt ilyen, hogy elfogadják. Dominicnak igaza van.
"Rendben, igazad van." Sóhajtott. "Megváltozom."
   Dominic ismét elmosolyodott, és becsukta az ajtót. Lassan odalépkedett a kanapéhoz, amin Ana ült. A lány értetlenül nézett rá, de ő is elmosolyodott.
Pillanatokkal később, a fiú lágyan megcsókolta a lányt. A csók mindkettőjükben olyan érzéseket kelltett, amiket nehéz megmagyarázni.
   Ana Peterson már 6 hónapja a gimnázium tanulója, és szintén 6 hónapja alkot egy párt Dominic Dorseyval.  4 hónapja kapta meg 'A kollégium (egyik) legrendesebb, legjólneveltebb lakójának' járó díszoklevelet.
   Mert ha egy rossz lány megismer egy jó fiút, és beleszeret, a végén ő is jó lány lesz...  

22. fejezet

Wey hey! Visszatértem! Hát igen, nem utolsók lettünk országoson!:D Jár a keksz^^ Azóta el is ballagtam, és egyebek, de most már van időm írni, így befejeztem ezt a részt!:D Nem lett túl jó, inkább csak olyan átvezető rész. Jó olvasást!

Invisible.xx

- Akit soha nem fog megismerni...
- A te döntésed volt...
- Tudom. De vajon jó döntés volt-e?
- Azt csak te tudhatod... De nekem most mennem kell. Holnap is bejövök. Szia Sarah, és Szia Hope! - mosolyog ránk, majd ő is elhagyja a kórtermet.

**

Hope már 2 hónapja színesíti meg a mindennapjaink. A média felkapta a hírt, és valahogy ők többet tudnak a Harryvel való kapcsolatomról, mint én magam. Harry azóta se keresett. Viszont Nialltől és a többi bandatagtól, Bellától és Apuéktól kaptam a gratulációkat. Mindegyikük megemlítette, hogy remélik, nemsokára ismét élőben láthatnak minket. 

**

Az idő rohamosan telik. 2013 karácsonya van, Hope már 2 éves. Bár meg kell jegyeznem, nagyonis többnek tűnik. Például most is itt ül mellettem a kanapén, és olyan értelmes fejjel bámul a TVre, mintha minden egyes szót értene a műsorból.

- Elkapcsolhatom? - kérdezem halkan. Hope vonásai enyhülnek, rám emeli smaradzöld tekintetét. A tekintetet, mely olyan, mint Harryé...
- Nyugodtan. - mosolyodik el, ezzel előhívva apró gödröcskéit. Odaadja a távirányítót, majd unalmában barna, göndör tincseivel kezd játszani. Tiszta apja.
Kapcsolgatok, ám amikor az MTVhez érek, Hope kikapja kezemből a távirányítót.
- Hagyd itt, anyu! Ezt szeretem! - szorongatja apró kezeivel a kapcsolót.
Amint vége az épp játszott klipnek, az MTV News emblémája tűnik fel a képernyőn, amitől Hope ismét próbál értelmes fejet vágni.
A műsorvezető srác a tőle megszokott módon beköszön, majd elkezdi mondani a híreket. 

~ Bejelentette új, Where We Are turnéjának állomásait a One Direction! A listán Magyarország is...
- Hope, add ide! - kapom ki kezéből, és arrébb kapcsolom. - Nézd a kedvenc mesédet adják!
- Anyuuu! Én nem is szeretem ezt a mesét! Miért kapcsoltad el?
- Eddig szeretted ezt a mesét... - próbálom terelni a szót.
- Nem anyu, nem szerettem sosem. Miért kapcsoltad el? Ki az a One Direction?
- Biztos szeretnéd tudni kik ők?
- Igen. Tudni szeretném.
Előveszem a szekrény legmélyéről a régi naplóm, amit még akkor írtam. A naplót, ami tele van képekkel. Képekkel rólam és Belláról, Belláról és Louról, a fiúkról, rólam és Niallről, illetve... Harryről.
Könnyeimmel küszködve kezdek mesélni a lányomnak.
- Tudod régen, mielőtt te megszülettél, anyu Londonban élt Nagypapival és Hannah nénivel. Anyu akkoriban nagyon szeretett énekelni és gitározni - és állítólag jól is ment neki. Így elment az X Factorba, hogy próbára tegye a tehetségét. Ott ismerkedett meg egy lánnyal, Bella Flowersszel, akivel azonnal barátnők lettek.
- Az vagy te? - mutat a képre. - Akkor a szőke Bella?
- Pontosan. És ott volt egy csapat is. Egy csapat, akik elvesztették az X Factor, de megnyerték a világot azóta. Egy csapat, amely öt idióta fiúból állt. Louisból, Zaynből, Liamből, Niallből, és Harryből... - mutatok neki egy újabb képet.
- Anyu te szeretted Niallt? Olyan sok kép van kettőtökről.
- Nem. - mosolyodok el, de a mosoly azonnal lefagy arcomról. - Niall szeretett engem... Megmentett... - gördül le egy könycsepp arcomon, de azonnal letörlöm. - Összetörtem a szívét amikor eljöttem...
- Miért jöttél el?
- Miattad. Terhes lettem veled.
Aprót bólint. Ehhez ő még fiatal.
Tovább nézi a képeket. Kezébe fog egy képet, amin Harry vigyorog. Feláll, és a tükörhöz szalad vele. Szemeit a képre, majd a tükörképére emeli.
- Anyu... Szerinted is hasonlítok Harryre?
Aprót bólintok.
- Miért hasonlítok rá? Ki az apukám? Miért nincs velünk?
Sóhajtok egy nagyot, majd halkan, remegő hanggal beszélni kezdek. 
- Harry... Harry az apukád. Ő... Ő nem akart téged, én viszont nagyon... El... El kellett jönnöm... - a mondat vége sírásba csuklik. Hope visszatotyog hozzám, és átölel.
- Találkozni akarok vele... - suttogja. - Kérlek, menjünk el a koncertre. Ha mástnem a többi fiú miatt...
- Rendben. Ott leszünk. - mosolygok rá erőtlenül. Mégis mit ígértem meg neki?! Ha felismernek minket, és Hazz kivágja a hisztit, nekem végem.

**
A koncert 2014. július 22-én lesz. Utána 2 nap szünet, hogy a fiúk tudják megünnepelni, hogy 4 éve együtt vannak. Sikerült megszereznem az utolsó kettő Meet&Great jegyet, így Hope találkozhat az apjával. Csak az nem biztos, hogy az apja is akar találkozni vele.

Novella

Bonjour! Nem részt hozok, ugyanis még nem volt elég időm arra, hogy megírjam. Alig voltam itthon; Párizs-London-Brüsszel, osztálykirándulás Aggteleken és környékén, Tűzoltóverseny és hasonlók. A héten biztosan nem érkezik rész, mert hétvégén is Zánkán leszek országos Tűzoltóversenyen. De hagyjuk is a rizsát, hogy mégse maradjatok olvasnivaló nélkül, kirakom a novellám, amit Irodalomra írtam. Annyiban kapcsolódik a bloghoz, hogy az egyik szereplőt Niallerről mintáztam :D Jó olvasást! xx

Feltámadás

   Mindigis imádtam a parton lenni, a víz fölé nyúló sziklaormokon ülni és csupán a horizontot bámulni. Tudtam, hogy veszélyes, és még milyen béna is vagyok, de nem érdekelt. Minden délután ott ültem, ahogy azon a tavaszi délutánon is.

   Péntek volt - pontosabban Nagypéntek - vasárnap húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. Csak ültem a kissé nyirkos sziklán és hallgattam, ahogy a szilaj hullámok az alattam lévő falhoz csapódnak. 

   Az idő szomorkás volt, az eget felhők borították, a szél megmozgatta a fák rügyes ágait.  Hirtelen rossz érzésem lett, ahogy néhány varjú repült el felettem hangos károgással. 

   Felálltam, hogy hazasiessek, mielőtt elered az eső. A szilárdabb talajra akartam lépni, amikor megcsúsztam, elvesztettem egyensúlyom, és csak zuhantam. Zuhantam, míg hangos csattanással a hideg vízbe nem érkeztem...

   Egy erős kezet éreztem meg a térdhajlatomban, egy másikat pedig a tarkomón. Az erős kezek szilárd talajra fektettek. Köhintettem párat, aztán hirtelen ismét oxigén áramolt a tüdőmbe. Nagynehezen kinyitottam a szemeimet. Egy húsz év körüli srácot láttam.

  - Jól vagy? - kérdezte. Szőkésbarna tincsei kócosak, és nedvesek voltak. Teljesen elvesztem csillogó égszínkék szemeiben, így észre sem vettem a két hatalmas, hófehér tollakkal borított angyalszárnyat, melyek valószínűleg megmentőmhöz tartoztak. - Minden rendben?

- Azt... Azt hiszem igen. Te mentettél meg? 

   Nem válaszolt, csak mosolyogva kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam jobbját, és talpra álltam. Semmim sem fájt, ruháim és hajam szárazak voltak - mintha nem is estem volna a tengerbe. Úgy éreztem magam, mint aki feltámadt, vagy újra éledt. 

   Ismét a megmentőm felé fordultam, hogy megköszönjem neki, de seholsem találtam. 

- Hát itt vagy! - hallottam meg édesanyám hangját. Pillanatokkal később ölelésébe vont. - Már kezdtünk a legrosszabbra gondolni...

- Miért...? Meddig voltam távol?

- 3 napig. Ma húsvét vasárnap van, a "feltámadás ünnepe".

21. fejezet

Heeey! Megjöttem! Asszem:D A lényeg, hogy hoztam új részt, ami elég gagyi lett. Igazából alig van erőm írni, de azért megpróbáltam. Tudom hogy utáltok, és hogy szar író vagyok, de azért ezt még befejezem. Jó olvasást! xx

p.s. A kövi rész fogalmam sincs mikor lesz, mert 17-től 25-ig Londonban leszek, aztán osztálykirándulás és utána ballagás, beíratkozás meg minden egyéb. De azért megpróbálom hozni még szünet előtt.

- Nos az egész úgy kezdődött... 
- Az X Factorral? - néz rám kérdően Emma.
- Pontosan. És...
- Harryvel. - bólint. 
- Igen. - sóhajtok. - Tovább is tudod?
- Nem. Ide csak az jutott el, hogy együtt voltatok...
- Eh, média...
- Nem is voltatok együtt?
- Nem. Az egész úgy kezdődött, hogy belezúgtam, és nem mondtam el neki. Ő ezért besértődött, és...
- Öngyilkos akartál lenni. Leadta a TV.
- Szuper... Ezt bezzeg leadták... Na, mindegy. Kiestem az X Factorból, de az év végi bulira engem is elhívott Bella. Ott a fiúk nagyon lerészegedtek, köztük Hazz is. Én Bella tiltakozása ellenére is vállaltam, hogy hazakísérem a részeg srácot. Aztán a lakásában engedtem neki, így... Lefeküdtünk....
- Védekeztetek? - kérdezi anyu halál nyugodtan.
- Igen. Aztán reggel, másnaposan megfenyegetett, hogyha apu megtudja, megbosszulja.
- És elmondtad Thomasnak?
- Igen. És meglett az eredménye...
- Mit tett veled? - anya hangja még mindig nyugodt.
- Megerőszakolt. - hadarom el, mert ha rá gondolok még mindig fáj...
- Értem. -  sóhajt fel anyu és Emma egyszerre. 
- Ez volt január közepén...
- Ami 4 hónapja volt.
- Igen 4 hónapja. Ennyi ideje...
- Ennyi ideje mi? - ráncolja homlokát Emma. Anyu még mindig nyugodt. Túl nyugodt. Szerintem nyugtatót vett be. 
- Ennyi ideje vagyok terhes. - mosolyodom el bátortalanul.
- De még csak most töltötted a 16-ot! - Kész, Emma kiakadt. - Anyu, mondj már valamit! Anyu! - rázogatja a vállát, de az rezzenéstelen arccal ül, így újra hozzám fordul. - Harry az apja?
- Igen. Azon a rémes napon fogant.
- Miért nem vetetted el?
- Mert az abortusz gyilkosság, és én nem akarok megölni senkit. Főleg nem a saját gyerekem.
- Értem... És fiú lesz, vagy lány? 
- Lány. És Darcy lesz a neve. Darcy Jones, sőt! Hope Darcy Jones. Jól hangzik, ugye? A kis Hope Darcy Jones...
- De, jól hangzik. Miért pont ez?
- Mert a Hope reményt jelent.
- Az igaz. Harry pedig már párszor nyilatkozta, hogyha lánya lesz, ő Darcynak fogja hívni. Ezért Darcy?
- Igen, ezért.
- Nem tudom felfogni.
- Mit? - nézek rá kérdően. Any még mindig le van fagyva, Tudtam, hogy meglepi, na de ennyire?
- Hogy Harry ilyet tett.
- Ja igen, és miatta jöttem vissza. Úgy éreztem, így lesz a legjobb. Naponta hívogatott, hogy vetessem el.
- Hát ilyen helyzetben én is eljöttem volna. De akkor sem tudom felfogni, hogy ilyet tett... A médiában és a TVben nem ilyennek tűnt... Nagyon nem.
- Persze, hogy nem. Szerinted híres lenne, ha az összes rajongó tudná, milyen is valójában? Már rajongója se lenne.
- Hát egyet már vesztett is...
- Kit? Téged?  
- Igen. Hatalmas rajongójuk voltam attól a bizonyos július 23-ától.
- Nem akarom hogy miattam utáld meg őket. Harry kivételével igenis mind kedvesek és jófejek. Főleg...
- Niall? - mosolyog rám sejtelmesen.
- Igen. De honnan tudod?
- Tudod a mi fandomunkról mondják azt hogy 'Better than FBI'. Így tudtuk meg a te címed is.
- Lenyomozott a fandom?
- Persze. Elég sok közöd van a bandához.
- Fura banda fura fandomja. - rázom nevetve a fejem.
- Valahogy úgy.... - nevet fel ő is.
- Az épphogy tizenhat éves lányom terhes... Nagymama leszek... - suttogja anyu. Végre feléledt.
- Anyu... - komorodok el. - Nagyon nagy baj?
- Nem. - rázza a fejét. - Csak kicsit korán van még hozzá. Szerintem.
- Szerintem is... De, ilyen az élet. Nem mindig olyan mint szeretnénk.
- Igazad van. - bólint egyetértően. - Ha az élet citromot ad...
- Készíts limonádét. - fejezem be mondatát.

Még egy órán keresztül beszélgetünk a témáról. Emma még mindig képtelen felfogni, Anyu szintén. Lassan bele kell szokniuk a helyzetbe. 5 hónap sincs vissza, és érkezik Hope.

**

Az idő itt még gyorsabban telik mint Londonban. Máris október elseje van. Ebben a hónapban érkezik Hope, és ezt már marhanagy hasam is jelzi. Teljesen kivagyok, és hamar túl akarok lenni az egészen. Rosszabb napokon azt kívánom bárcsak ne is jelentkeztem volna a Factorba, így nem is lenne esélyem közelről ismerni Harryt. A hiánya kiakasztó, még így is, hogy ennyi rosszat tett velem. Legszívesebben visszapörgetném az időt, és mindent azonnal elmondanék neki. Akkor talán jobban alakulna. Talán.

**

- Sarah... Sarah szívem, kelj fel!
- Mi? Anyu? Álmodtam az egészet? Nem vagyok 16 éves és terhes? Nem laktam 8 évet Londonban? Nem ismerem Harry Stylest, Niall Horant, Bella Flowerst és a többieket? - hadarom el.
- Nem Sarah nem álmodtad. Csupán picit bealudtál, mert kimerültél.
- Mégis mi a jó Szent Istenben merültem ki?
- A szülésben. Nem volt könnyű dió. A nőverek mindjárt hozzák Hope Darcyt! - ahogy kimondja megjelenik egy nővér egy babával a kezében.
- Gratulálok anyuka! - nyújtja át. - A nehéz szülés ellenére minden rendben. Ha ez így is marad a hétvégén már hazamehetnek. - megfordul és elhagyja a kórtermet.

Hope igazi kis tünemény. Apró barna tincsei rendezetlenül állnak apró fején, zöld szemecskéjét nyitogatja, hogy hozzászokjon a fényhez. Harry le sem tagadhatná. Pontosan olyan mint ő, csak épp piciben. 

- Sarah...
- Olyan aranyos... - gyűlnek könnyek szemeimbe. - És annyira hasonlít Harryre... Akit soha nem fog megismerni... - törlöm le könnyeim.

...

Fogok egy ásót, és már ásom is el magam. Tudom hogy majd egy hónapja nincs új rész, és nem is lesz mostanában. Nagyon sajnálom, de ritka sz.r korszakot élek meg, és nemhogy írni, de már olvasni sincs erőm... Úgy terveztem szünteben rakok részt, de nem jött össze... Remélem nem haragszotok annyira, és nem akartok megölni. Bár, nyugodtan, megérdemlem... ( És egy kicsit vágyom is rá, na mindegy nem zaklatlak titeket a depimmel. )

Rész: talán május elején, nagyon sajnálom!

20.fejezet

Ahoy! Meghoztam az új részt!^^ Sajnálom, hogy csak most, de sok dolgom volt... >< De ez most nem lényeg c: Jó olvasást!





- Amikor összeverettem magam, csakis miattad!
- Sajnálom... - szipogom halkan.
- Ha tényleg elmész, nemsokra megyek a sajnálatoddal... - törli meg szemét, és feláll.
- Maradnék, de egyszerűen nem vagyok rá képes...
- És mégis miért nem?
- Hazz miatt... És úgy érzem, a babának is jót tenne, ha nem tudná meg, hogy Harry az apja.
- Én sem akarnám tudni, hogy ki az apám, ha egy bunkó paraszt lenne, mint ő... Ebben az egyben egyet értek.
- Köszönöm. - ölelem meg. - Mostpedig... Szia.

**

- Megjöttél? - kérdezi apu, közben az újságot lapozgatja.
- Igen. - ülök le vele szembe. Némán bámulok rá.
- Baj van? - teszi le az újságot.
- Hazaköltözöm. - hadarom el.
- De már itthon vagy...
- Nem. Haza, Magyarországra.
Kijelentésemre meglepődik.
- Miért? Miért akarsz hazamenni?
- Azt majd később elmesélem. Milyen gyorsan tudom felvenni a kapcsolatot anyával?
- Beletelhet pár napba... - feleli habozva.
- Nincs valami, ami tőle van? Régi levél, vagy valami?
- Igazából, amikor szerepeltél az X Factorban, ő is látott. Írt neked egy levelet... - feláll, és eltűnik. Pár perc múlva visszatért, egy borítékkal kezében. Lassan átcsúsztatja az asztalon.
- Miért nem adtad oda előbb...?
- Mert... Féltem, hogy elmennél. Most viszont azt mondtad, okod van rá...
Aprót bólintok, és kezembe veszem a borítékot, amit óvatosan felnyitok.

            " Sarah!
Szavak nincsenek arra, milyen büszkék voltunk rád Emmával, amikor megláttunk a tvben. Én épp a konyhában mosogattam, amikor Emma elkiálltotta magát, hogy:
- Anyu nézd már! Sarah énekel a tvbe'!
Emlékszem, majdnem eltört a tányér, amit épp törölgettem, úgy siettem, hogy lássalak.
Mindkettőnknek nagyon hiányzol. Ha esetleg szeretnéd újra felvenni a kapcsolatot, a lap alján van a telefonszám.
                              Puszil: Anyu és Emma "

- Itt egy telefonszám. 
- Hívd fel... - mosolyog rám bíztatóan. Azonnal tárcsázom a számot.
~ Halló, itt Madeleine Jones!
- Szia anyu...
~ Sarah, te vagy az?! Jesszusom, el sem hiszem, hogy te vagy! Miújság? Olyan jó hallani a hangod! Emma, képzeld Sarah hív!
- Nyugi anyu. - nevetek. - Igen én vagyok, és a te hangodat is jó hallani.
~ Na, és miért hívtál? Talán meglátogatnál minket? Eltaláltam, ugye?
- Az az igazság, hogy majdnem. Nem meglátogatni szeretnélek titeket, hanem... Visszaköltözni.
~ Rendben. Bármikor jöhetsz, tárt karokkal várunk.
- Köszönöm! Akkor majd hívlak, hogy mikor landol a gépem.
~ Rendben, várom hívásod! Szia, Sarah!
- Szia anyu! - szakítom meg a vonalat.

**

2 nap múlva végzek is a pakolással.
- Már késő, de... Biztos elmész? - kérdezi Niall és Bella szinte egyszerre.
- Igen. Biztos. 626 ezredjére is.
- De miért? Úgy érzem, az én hibám... - hajtja le fejét szomorúan apu.
- Jaj, Thomas! Tudod jól, hogy nem a te hibád. - öleli át Hannah.
- Hanem azé a kis... - sziszegi Niall.
- Harryé. És az enyém... Nem szabadott volna akkor régen...
- Sarah, fejezd be az önostorozást.
- Oké, oké. Induljunk, lekésem a gépet...

**

2011. május 12.
A nap, amikor 8 év után - 4 hónapos terhesen - újra magyar levegőt lélegzem be. Magyar madarak szállnak felettem, magyar emberek jönnek szembe, akik magyarul köszönnek rám... Istenem, mennyire hiányzott ez már...

Anyu és Emma kijöttek elém a reptérre. Hirtelen meglátom őket. Anyu egy táblát tart a nevemmel, közben Emma a tömeget kémleli, hogy mikor lát meg engem. Zöld szemeit hirtelen rám emeli, majd fületbántó sikítással indul meg felém.
- Állj, ne! - kiálltok rá nevetve. - Ne ugorj a nyakamba!
Hirtelen befékez előttem. Ijedt szemekkel néz rám.
- Izéééé... Majd elmesélem.
Aprót bólint, és átölel. Ekkor fut be anyu.
- Sarah! - ölel át. - Olyan jó látni téged! Nagyot nőttél!
- Köszönöm. De most induljunk, rengeteg mindent kell elmesélnem...

**

- Szóval... - szólal meg Emma, mikor már kényelmesen elhelyezkedünk a nappaliban. - Miért nem ugorhattam a nyakadba?
- Hát öööö... Az majd a story vége lesz...
- Kezdek kíváncsi lenni. - ráncolja a homlokát anyu.
- Nos, az egész úgy kezdődött... 

19. fejezet

Hey! Meghoztam az új részt c: Ez is fordulópont szerűség c: Ismét kicsit fura, dehát ja, hangulatvilág c: Jó olvasást! c:


- De ha adhatok egy tanácsot, inkább húzz vissza Magyarországra!  
- Hogy mi...?! - kiálltok könnyekkel küszködve. 

- Jól hallottad! Húzz vissza Magyarországra! Most! Azonnal!

Hangosan felzokogok, közben Harry továbbra is kiabál. 

Hirtelen két kar fonódik derekamra, és szorosan átölel.

- Kussolj! - kiabál rá Niall. Szembefordulok vele, könnyeim vállát áztatják.

- Jaj, nézoda! Megjelent a hősöd! Ő is elmehetne veled! A viszonzatlan szerelmes... Hh, nem is értem miért véded! Soha nem fog szeretni téged!

- Azt mondtam kussolj! - üvölt Niall. Szíve egyre vadabbul kalapál, és az ér a nyakán szinte szétrobban.

- Jaj Niall, csak nem ideges vagy?! - kérdezi cinikusan.

Végigsimítom Niall vállát, és megfordulok.

- Fejezd be! - kiáltok Hazzra még mindig sírva.

- Miért? Tán a gyenge lelkecskéitek nem bírják?!

- Miért?! - most minden dühömet kiadom magamból. - Miért érzed magad jogosultnak arra, hogy így beszélj velem és Niallel. Nekem lenne, annyi szenvedést okoztál már nekem! - lerázom magamról Niall karjait, és lendületből lecsapom Hazzt. Ő viszont reflexből visszaüt. 

- Auuuu! - jajdulok fel. 

A szőkeség megkerül, és a göndör "haverjához" lép.

- Hogy merted megütni?! Miért, miért vagy ennyire szar alak, Harry Styles?! - azzal nekiesik. Verekedni kezdenek, mindketten erős ütéseket mérnek a másikra. 

Végre a többi srác is észbekap.

- Fiúk! - szalad Liam. - Zayn, Lou segítsetek! Bella, hívd Pault!

- Gyere Sarah! - ölel át barátnőm, és arréb húz. - Ülj le, én hívom Pault!

**

- Hogy képzeltétek ezt?! - ordít Paul.

A kér srác hegekkel, véraláfutásokkal és egyéb jóságokkal tarkított arccal, lesütött szemmel ül.

- Válaszoljatok! Hogy képzeltétek ezt?!

- Én... Én csak Saraht védtem... - szólal meg Niall.

- Azt elnézzük... - int. - És te, Göndörke?

- Ez felbújtás volt! - tiltakozik.

- Tudjuk, hogy jogot akartál tanulni, de attól még beszélhetnél a mi nyelvünkön.

- Sarah provokált!

- Ez így volt? - fordul felém. - Kérlek meséld el az egészet.

**

- Aztán egymásnak estek. Itt elhomályosul minden, valószínűleg a hangos zokogás, és a könnyek miatt, de nagyjából ennyi. - érek a story végére.

- Értem. Mindent értek. Harry te velem jössz. - mutat rá. - Niall, te maradj itt Sarah-val. Sarah, előre is boldog szülinapot. Többiek, sziasztok! - int, majd elindul Harry kíséretében. 

- Hát már biztosan nem lesz túl boldog... - mormogom. De Niall valahogy mégis meghallja. Gyengéden átölel, és úgy suttog a fülembe.
- Ne törődj ezzel a képmutató majommal... Maradj itt... Nem engedem, hogy bántson...
- Sajnálom Nialler, de igaza van... Mármint nem adok neki igazat, de visszamegyek... Sajnálom...
- Biztos vagy benne? - kérdezi keserűen.
- Sajnálom... De igen.
- Akkor mit teszel...?
- Elmegyek. Megpróbálom felvenni a kapcsolatot anyummal. Ha nem sikerül... Hát valahogy megoldom... Régi barátnő, albérlet, vagy valami...
- Kérlek... Maradj itt... - szól keserűen.
- Nem tehetem...
- De igen! - csattan fel, közben elenged. Szemében könnyek csillognak. - Megteheted! Leszarhatod Harryt, nemes egyszerűséggel! Nem kell törődnöd vele! Nem, nem, nem! - rázza a fejét majd térdre rogy.
- Niall... - kisírt szemeimbe ismét könnyek gyűlnek. - Niall, kérlek... Kérlek ne sírj...
- Nem sírok, bőgök. - emeli fel arcát. - Bőgök, mert itt akarsz hagyni... Amikor összeverettem magam, csakis miattad! 

18. fejezet

Hali! Tudom, nagyonrégen hoztam részt, de most itt van!:3 A vége picit érdekes, mert mostanában egy személy miatt eléggé... Noshát ja, depi meg ilyenek :I Nem húzom tovább a szót, jó olvasást!:3



- Terhes vagyok. - jelentem ki hirtelen.
- Hogy mondtad? - kerekednek ki a szemei.
- Terhes vagyok.
- Mióta?
- Kicsit több mint egy hónapja.
- Szóval akkor az apa...?
- Harry... - válaszolom, mire megzörren a mellettem heverő mobilom. - Hhh? Ahj... - sóhajtok. Egy újabb 'Vetesd el!'-üzi Harrytől.
- Mi az? - kérdezi apu, én pedig lassan megmutatom neki a kijelzőt.
- Mit mondott? - kérdezi miután gyorsan átfutja.
- Azt, hogy vetessem el. Különben se engem, se a babát nem akarja látni. Soha többé.
- És mit fogsz tenni?
- Megtartom. - jelentem ki határozottan. 
Ő egy mosollyal arcán megsimítja hátam.
- Határozott, és eltökélt vagy... Akárcsak édesanyád.
Szavaira könnyek gyűlnek szemeimbe.
Anyu... Már 5-6 éve a hangját se hallottam.
- Hiányzik? - suttogja.
- Nem is kicsit... - törlöm le könnyeim.

**

Április. Már 3 hónapos a csöppség a szívem alatt. Illetve hó végén betöltöm az 'édes' 16-ot. Hát ez valahogy nem lesz olyan édes. Nem lesz hatalmas bulim, nem fogom holtrészegre inni magam. Nem, semmi hasonló, hisz mindent meg szeretnék tenni azért, hogy a baba a lehető legegészségesebb legyen.

Apropó baba. Ma megyek vizsgálatra, és ma azt is megtudom, hogy fiú-e vagy lány.

**

- Jó napot Dr. Blake! - lépek be mosolyogva.
- Szia Sarah! Na, ma megtudjuk a baba nemét, nemde?
- De. - válaszolom mosolyogva, miközben felfekszem az ágyra. 

- Ó, hát nagyon ügyesek vagyunk. Pont úgy fekszik, hogy tökéletesen látszik. Egy egészséges kislányhoz van szerencsénk.
- Egy igazi kishölgyhöz... - suttogom.
- Akkor 2 hét múlva. Egyébként az apuka is ennyire örül a csöpségnek?
- Hát... Tudja... Nem igazán... Ő... Ő csak bosszulni akart... A babát nem tervezte... Azt szeretné... Hogy vetessem el... Bár ez most már nem lehetséges... - magyarázom el nagynehezen.
- Értem. Szabad tudnom személyét?
- Harry. Harry Styles. - hangomba egyre több düh vegyül, ahogy kiejtem nevét.
- Ő abban az X Factoros bandában volt, nem?
- De, a One Directionben.
- Ja, tényleg, Direction. A lányom nagy rajongójuk. Harry a kedvence.
- Üdvözlöm a lányát. És bár nem ismerem, de biztos, hogy jobbat érdemel, mint Hazz. Akkor 2 hét múlva. - ülök fel.
- 2 hét múlva. Szia Sarah! - int.
- Viszlát Dr. Blake!

**

25-e. Holnap szülinapom.


Szia Sarah! Nincs kedved eljönni velem sétálni? Hívj fel! Bella.xx


Azonnal visszahívom.
- Szia!
~ Szia! Na, jössz?
- Öhm, ja. Miért ne?
~ Oksi! Fél óra múlva nálad leszek!

**

- Gyere!
- Miért vagyunk itt? A park ezen részén senki se jár...
Nem válaszol, csak fülig érő mosollyal néz rám.
- Bella mit mosolyogsz? És mégis mi a francért van itt ennyi lufi a szivárvány vidám színeiben? Bella, válaszolj! - fordulok vele szembe.
- MEGLEPETÉÉÉS! - üti meg 4 ismerős hang a fülem, a hátam mögül.
- Fiúk, ti mit...? - fordulok meg. Niall, Liam, Zayn és Lou vigyorogva állnak előttem.
- Boldog Szülinapot! Előre is... - ölel át nevetve Niall.
- Hát öhm... Izé... Köszönöm. Ki találta ki?
- Bella. - nevet tovább.
- Mondtam, hogy ne! - súgom oda Bellának.
- Nem érdekel. Megérdemled.
- Mégis miért érdemelném meg? - értetlenkedek, miközben kivonom magam Niall öleléséből.
- Mert. És téma lezárva. - kacsint.
- Ahogy érzed. - rántom meg a vállam. - De remélem hoztatok sütit.
- Igen. Ne tudd meg milyen nehéz volt Niallt visszatartani. - nevet Liam.
- Jaaa, mindet meg akarta enni. - teszi hozzá Zayn.
- Niall márcsak ilyen. - röhög fel Lou, mire Niall ártatlan vigyorral arcán megrántja vállát.

Hirtelen beugrik. Dehát ők öten vannak...
- Hazz nincs itt. Nem is szóltunk neki. - szólal meg hirtelen Liam.
- Egyrészt miattad. - szólal meg Lou is. - Másrészt Niall miatt. - mutat rá. - Azóta alig tűri meg maga mellett.

Óvatosan Niallre pillantok. Maga elé bámul, és látszik rajta, hogy egyre dühösebb, ahogy a göndör srácot emlegetjük. Erről a nyakán kidudorodó ér is árulkodik.
Nyugtatásképp vállára helyezem a kezem, és biztatóan szólok hozzá:
- Nyugi... Ne gondolj rá, annál rosszabb lesz. Tapasztalat. - vigyorodok el.
Felemeli fejét és rám mosolyog. Láthatóan lenyugodott.

**

Már szinte az összes sütit felfaltuk Niallel, nagyon jól érzi magát mindenki. Aztán hirtelen egy ismerős, ám utált hang üti meg a fülem. Egy hang, aminek hatására hideg futkos a hátamon.
- Óóó, csak nem szülinapod van?
- Mit keresel itt? - kérdezem mérgesen, miután lenyomok egy rögtönzött hátraarcot.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. - húzza féloldalas mosolyra száját.
- Te se az enyémre.
- Erre jártam. Őnagysága válaszolna végre a kérdésemre?
- Miért érdekel az téged?! Azt mondtad, soha többé nem akarsz látni! - emelem fel a hangom.
- Nyuuuuugi. És valóban így mondtam. Ragaszkodnál ehhez? Azt hittem szeretsz... - próbál megölelni, de ellököm magamtól.
- Szerettelek, de te nem. Nem tettél semmit, amikor miattad akartam öngyilkos lenni. Továbbra is átnéztél rajtam. Aztán lefeküdtünk, és megfenyegettél... - gyűlnek könnyek szemembe. 
- Próbáltam neked visszavágni, hogy szenvedj végre te is, erre megerőszakoltál. Persze terhes lettem, erre azt mondtad, vettesem el vagy se engem, se a lányunkat nem akarod látni soha többé. Ezekután még elvárod, hogy hízelegjek?! - hangom már 160-180 decibel körül lehet.
- Lányunk lesz...? - kérdezi félénken.
- Akkor kijavítom magam. Lányom lesz. Ugyanis te eddig ellenezted.
- Lányom lesz... - suttogja. - Lesz egy kis Darcy Styles...
- Khm. Maximum Darcy Jones.
- De... Az én lányom is...
- Eddig ellenezted. Akkor már most se legyél mellette jó?! - akadok ki.
- Jó! Oké! Felőlem bármit csinálhatsz! De ha adhatok egy tanácsot, inkább húzz vissza Magyarországra! 

Hali!

Haliii!
Bocsi, hogy nem résszel jövök, csak még nem tudtam teljesen megírni, ugyanis szóbeliztem:/

Nos, most egy saját gifet szeretnék megosztani:3
Én egyetlen Bellámnak!
Na haragudj, ha genyó vagyok....:I
Ja és sok sikert a 86. felvételidhez is:D

So. Lou4ever♥

17. fejezet

Hey! Meghoztam az új részt! Hát... Ez most felettéb rövid lett:I De remélem azért elnyeri a tetszéseteket!:3
Jó olvasást!



' Vetesd el! Bár nekem mindegy, mindketten tudjuk, hogy mit mondtam! '

Szinte naponta kaptam ilyen üziket Harrytől. Twitteren, SMSben, ha valahol összefutottunk, de néha csak ezért felhívott.
Nemrég jártam orvosnál is, így pontosan tudom, hogy már egy hónapos terhes vagyok.

**

Apu ma délután fog hazaérni, így ma fogja megtudni.
- Hát végre megjöttél! - hallatszik fel Hannah vidám hangja. Azonnal leszaladok.
- Apuuuuuuu! - futok le hozzá, hogy átöleljem.
- Hát nem is hiányoztam?
- Ezt mégis mmiből gondolod? - nézek rá értetlenül. 
- Régen mindig felugrottál a nyakamba. - mosolyog.
- Hááát, az most már nem megy. - nevetek kínosan.
- Hogy-hogy? Pár hónapja még sikerült. - húzza fel szemöldökét.
- Háát igen. - vakargatom a tarkóm. - Ez pöppet több mint egy hónapja nem megy.
- Tudod mit? Kipakolok a bőröndömből, utána pedig szépen leülünk, és elmeséled mi történ abban a 6 hétben, amíg távol voltam.

**

- Hát tudod... - fél óra múlva már a nappaliban ücsörgünk. - Nem tudom hol kezdjem.
- Talán az elején? - poénkodik.
- Oké. Amikor 7 évvel ezelőtt ideköltöztünk...
- Azért ne a legelején. - nevet.
- Te mondtad, hogy az elején. - nevetek én is.
- Jó, de azért ne ennyire.
- Tudod, volt tavaly év végén az a buli, ami után Harry és én...
- Igen tudom. - vág közbe.
- És, hogy amikor megtuttad...
- Igen, azt is.
- És a fenyegetés...
- Remélem nem merte megvalósítani... - jelenti ki, még higgadtan.
- Ami azt illeti...
- Sarah... Mond. Kérlek mond, hogy most csak poénkodsz...
- Sajnos nem... - hajtom le a fejem.
- Mit... - próbálja fékezni haragját. - Mit tett veled az a féreg?
- Megerőszakolt... - gyűlnek könnyek szemembe, ahogy felröppen egy-két emlékkép.
- Kérlek... Nézd meg, hogy jól be van-e zárva a bejárati ajtó!
- Rendben. De miért?
- Mert félek, hogy ha nem így van, akkor talán elpattan bennem az ideg, talán még megölném.
- Kérlek, fogd vissza magad. Még nem végeztem. - ülök vissza, miután megbizonyosodtam arról, hogy zárva az ajtó.
- Mi van még?!
- Terhes vagyok. - jelentem ki hirtelen.

16. fejezet

Halihó! Meghoztam az új részt! Nem lett túl hosszú, nagyon izgalmas se, de ja:DD Jó olvasást!
UI.: Boldog Születésnapot az egyetlen, és utánozhatatlan Harold Edward Stylesnak!♥
Igaz, itt nem a legjobb alakként van feltűntetve, de attól még nagyon is szeressük:3♥


~ El kell mondanod neki...
- Tudom Bella, de félek...
~ Ne félj! Tudnia kell, hisz az ő gyereke!
- Oké, oké. De kérlek, gyere velem!
~ Rendben. 1 óra múlva nálad leszek.
- Köszi, akkor majd találkozunk. Szia! - teszem le.
Lassan egy hete tudom, hogy terhes vagyok. Bella és Hannah kivételével senki sem tud róla. Apu sem. Neki is el kell majd mondanom, amint hazaér az üzleti útjáról.

**

- Nézd, ott van!
- Hol? - keresem szememmel a srácot. Hamar megtalálom.
- Itt megvárlak.
- Biztos? Én, én...
- Menj már! - lök meg.
- Szi... Szia Harry... - sütöm le a szemem.
- Szia. - vigyorog pimaszul. - Mit szeretnél?
- El... El kell mondanom valamit...
- Nocsak. Mit? - húzza fel szemöldökét.
- Én... Terhes vagyok.
- HOGY MI?! - kerekednek ki a szemei.
- Igen, terhes vagyok, és te vagy az apa.
- Ebben miért vagy olyan biztos?!
- Hazz... - nézek rá. - Senki mással nem feküdtem le, csak veled. És amikor utoljára... Nos igen, akkor nem védekeztünk, ezt te is tudod. Amikor, azt tetted velem... - csuklik el a hangom. 
- Oké, oké értem. - masszírozza ujjaival homlokát. - De, ez... Ez lehetetlen. Én... én nem állok készen az apaságra.
- Ezzel mire célzol? - nézek rá félve.
- Arra, hogy remélem elveteted.
- De... De az abortusz gyilkosság. És én nem akarok megölni senkit. Főleg nem a saját gyermekemet. - gyűlnek könnyek a szemembe, ahogy végigsimítok hasamon.
- Nekem mindegy. - rántja meg vállát.
- Tényleg? - emelem rá bizakodóan a tekintetem.
- Igen. De, abban az esetben, ha nem veteted el, se téged, se a gyereket nem akarom látni. Soha többé. Most megyek. Hali!

Könnyeimtől homályosan, de látom, ahogy eltávolodik. Nem hiszem el... Ezt teszi, és utána még ezt meri mondani?! Nem érdekel, ha soha többet nem is látom, de akkor is felnevelem a babát.

- Na? Sarah! Hahó! - integet Bella.
- Hh? Ja, mond. - törlöm meg a szemem.
- Mit mondott?
- Először nem hitte el. Utána azt mondta, hogy vetessem el.
- És mit fogsz tenni?
- Nem vetetem el. Felnevelem. Még akkor is...
- Akkor is ha...? - kérdez vissza.
- Ha soha többet nem látom Hazzt.
- Ez miért lenne így? - értetlenkedik.
- Mert azt mondta, ha megtartom, se engem, sem a babát nem akar látni soha többé.
Bella szemei kikerekednek. Ezt még ő sem várta volna.
- És meg akarod tartani?! Biztosan?
- Igen. Akármit érzek iránta, nem fogom ezért megölni a saját gyerekem...
- Egyszerűen...
- Nem tudod elhinni a kijelentését?
- Pontosan. Túl elhamarkodott volt. Vagy komolyan gondolta...?
- Soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre, elmegyek orvoshoz.
- Mégis elveteted? - húzza fel szemöldökét.
- Nem. De azért vizsgálatra elmehetek nem? - nevetek, mire ő csak furán néz rám, majd legyint egyet.
- Fura vagy, Sarah Jones...
- Vagy csak magyar. - kacsintok.
- Ja tényleg. - nevet.
- Nem szoktam kérkedni vele. - folytatom. - A magyaroknak nem túl jó a szerencséjük. Ha angolnak vallom magam, elkerül a balszerencse. Gondoltam én. De persze, hogy nem.
- De te alapjáraton is szerencsétlen, meg ügyetlen vagy nem? - nevet.
- Haha. Amúgy de. Képes vagyok átesni a saját lábamon.
- Képes vagy átesni a SEMMIN. - javít ki nevetve.
- Jóóó, oké. - nevetek. - Azt a kevés önbizalmam meghagynád?
- Tudod, hogy nem bántásnak szántam. - simogatja meg a hátam.
- Tudom hát... - mosolygok rá. 
- Egyébként, én végig abban a hitben voltam, hogy kettőnk közül én leszek előbb anyuka.
- Amúgy én is. Mert ti tök jól elvagytok Louval, én meg... hát ja.
- Naaaa, azért ne gyötörd magad. És tudod, hogy én végig melletted állok majd.
- Tudom, és ezért nagyon hálás vagyok neked... - mosolygok. 

15. fejezet

Meg is hoztam!:3 Próbáltam izgalmasra, nem tudom sikerült-e :I Erről jó lenne, ha kommentben visszajeleznétek:D Nem lett túl hosszú, de probáltam minél hamarabb. Jó olvasást!:3


Már 15 hosszú, és fájdalmas perce teszi ezt velem. Ő már egyszer átlépte a gyönyör kapuját, én viszont csak sírtam, és próbáltam ellenkezni, de erőm az első 5 perc után alábbhagyott. 
- Mindjárt... - nyögi erőtlenül, amiből tudom, másodjára is a csúcsra fog jutni... Ismét bennem. 
Lentről ajtócsapódás hallatszik, de ezekszerint, ezt csak én vettem észre. 
- Ó, hogy a... - kiállt fel, ami engem ismét sírásra késztet.
- Hazz? - kérdezi egy félénk hang az ajtó túloldaláról. De még mindig csak én hallom.
- Hazz, ottvagy? - a hang már magabiztosabb, így felismerhető. Niall áll az ajtó túloldalán, és épp próbál bejutni. 
- Huh, ez jó volt... - simítja meg az arcom. 
- Hagyj békén, te beteg állat! - kiáltok rá.
- Sarah?! - kiált Niall, miközben még mindig próbál bejutni. 
- Niall, kérlek se... 
- Cshhhhst! Maradj csöndben! - fogja be a szám.
- Sarah! - és abban a pillanatban, Niall minden erejét összegyűjtve vállával belöki az ajtót. - Sarah, te jó Szent Isten! Harry, mégis mit képzelsz magadról?! - rántja le rólam. 
Magamra tekerve a takorót elmormolok egy köszit. Niall a falnak löki Harryt.
- Niall, nyugodj le!
- Ééén, le nem nyugszom! Mégis hogy képzelted ezt?! Hogy?!
- Saját magának intézte! Én szóltam, ha bármi bajom esik...
- Ha bármi bajod esik! Olyan vagy mint egy óvodás!
- Egyeltalán miért érdekel ez téged?! - üvölt vissza.
- Mert, miért pont Ő?! Ő szeretett téged! Csak te ezt nem tudtad elfogadni! - szorítja ökölbe jobbját. 
- Shh... - forgatja a szemeit. 
- És Őt... - üvölt Niall, közben öklét ütésre emeli. - Őt, akiről tudod, hogy amióta először megláttam, szerelmes vagyok belé...!
Szemeim kikerekednek, pedig cseppet sem új az infó. Már magam is szembesültem vele. 
Harry fájdalmas üvöltésére kapom vissza ismét tekintetem a fiúkra. 
- Haver, te nem vagy normális... - fogja le bal szemét. 
- Pont, hogy te nem vagy az... - lép hozzám. - Jól vagy? - mosolyog rám bíztatóan. 
- Igen, köszönöm. Csak épp semmi erőm...
- Semmi baj. - összeszedi ruháimat, és felém nyújtja. - Öltözz fel, addig elintézem ezt a kis mocskot. - mutat Harryre. 
Bólintok, és átveszem ruhakupacomat. 
Miután a két srác elhagyta a szobát, szépen lassan öltözni kezdek. Egyszerűen mindenem fáj. 

** 

- Kész vagyok. - lépek ki az ajtón. 
- Szuper. - mosolyog rám Niall a lépcső aljáról. - Itt a telefonod! 
- Köszi. - sietek le a lépcsőn, hogy átvegyem a készüléket. 
- Gyere, haza kísérlek. - csukja be a bejárati ajtót. 
- Köszönöm. Mindent köszönök. - mosolygok rá, majd átölelem. 
- Semmiség... - simít végig hátamon. 
- És... Amit mondtál...
- Ho-hogy szeretlek...?
- Aham... - halvány pír szökik arcomra. 
- Ha arra gondolsz, igen igaz. 
- De... Nem is mondtad, és...
- Nem mutattam ki? Igen, mert tudtam, neked Harry tetszik.
- Értem... - engedem el. - Menjünk, apuék már biztos keresnek... 
- Rendben... - hajtja le fejét.
- Sajnálom... - suttogom.
- Hagydcsak. - legyint.

**

Egy hét telt el azóta a szörnyű nap óta. Azóta nem beszéltem se Harryvel, se Niallel. Aput úgy kell visszafognom, hogy ne mészárolja le Hazzt.

Hétfő. Suli, ugyanis január óta ismét járok. Amit elmaradtam, magántanárral pótóltam be.
Az órám csörgése előtt 10 perccel kivet az ágy, annyira rosszul érzem magam. Mindegy, biztos csak elrontottam a gyomrom.
Leszaladok a konyhába, beveszek egy gyógyszert, és már el is kezdek készülődni.

Dögunalmas nap a suliban, dolgozatokkal, szekálással, és minden egyéb jósággal. A rosszullét csak nem múlt, egyik szünetben még hánytam is. Nem tudom mit ettem, de nem tett túl jót...

**

A következő két hétben szintén vannak reggeli rosszulléteim.
- Figyelj Sarah, ez már biztos nem gyomorrontás... - jön be a szobámba Hannah egy szombat délelőtt.
- Akkor? - kérdezem félve.
- Lehetséges, hogy... Terhes vagy?
- Öhmmm... - esek gondolkodóba.
- Akkor... Amikor, tudod... Harry...
- Igen...?
- Nos, akkor... Védekeztetek?
- Nem... - hajtom le a fejem.
- Mindjárt jövök! - áll fel, és fél óra múlva visszatér... Egy terhességi teszttel.

- Kérlek, végezd el. A... biztonság kedvéért.
- Re... Rendben. - veszem át a dobozkát félénken.

**

- Na? - kérdezi Hannah idegesen.
- Nem mertem megnézni...
- Gyere, akkor megnézük együtt. Akkor háromra. Egy... Kettő... Három... - fordítja meg.
- Ez... Ez...? - szemeim kikerednek, nem hiszek a szememnek.
- Pozitív. - hajtja le fejét.
- Hhhh... - hajtom le a fejem én is, de rögtön utána, könnyekkel a szememben felkapom. - Most sírjak... vagy nevessek?
Hannahval nevetni kezdünk, de mindkettőnk arcán legördül néhány könnycsepp. 

Hiiiiii!

Sziasztok!:3 Túlvagyok már egy ideje a központin, nemtudom, hogy szóbelizek-e:I
Na, de ez nem lényeg:D
A 15. fejezetet elkezdem, megpróbálom még ebben a hónapban hozni:3 Addigis lehet komizni, feliratkozni!:3
Túlvagyunk a fordulatponton, a folytatás már ennek a következménye lesz:3 Kb. 30 részesre tervezem:3
So. 15. fejezet COMING SOON.

14.fejezet

Halihó! Tudom, nagyon rég hoztam részt, de most itt vagyok:3 Próbáltam izgalmasra, remélem sikerült. So, a helyzet az, hogy ez egy fordulópont a történetben, és kb még ugyanennyi részt tervezek. DE!! Most szünet következik, a felvételi miatt:// Jó olvasást!:33

- Na, most végre megkapod azt az anyai szigort, amit már meg kellett volna! - fordul a duzzogó Harryhez.
- Miért anyai? Nem apai?
- Látszik, hogy nem ismersz... - dünnyögi Harry.
- Mire gondol? - fordulok Liamhez.
- A szülei elváltak, amikor 7 éves volt. Szinte apafigura nélkül nőtt fel...
- Áh, értem. Bocsi... - nézek szomorúan a srácra, de ő csak ül, és a földet bámulja.
- Harry! - hallatszik a távolról, majd befut Anne.
- Anya. - áll fel. Abban a pillanatban az anyja keze csattan arcán.
- Mégis hogy gondoltad ezt? Az oké, hogy megfektetted, na de így megfenyegetni, egy LÁNYT?! - emeli fel hangját. - Hát így neveltelek?!
- Anya... - simogatja a fájó területet. - Csak megijedtem...
- Ez nem mentség! Mostpedig indulás hazafelé!
- Igenis... - hajtja le fejét, és előre lép pár lépést. Hirtelen megáll, felemeli fejét, és mélyen szemembe néz. - Remélem most boldog vagy...
- Indulj! - ragadja meg karját anyja, és indulnak el.
Lassan eltűnnek a szemünk elől. Lelki szemeim előtt csak a Harry arcát látom, azt a fájdalmas arcot, ahogy visszanézett rám.
Hirtelen, mint a villám, úgy csap belém a felismerés.
- Mi történt? - néz rám ijedten Bella.
- Beugrott...
- Mi? - húzza fel szemöldökét.
- Hogy miért volt annyira ismerős amit mondott.
- Sarah, ezek általános, mindennap használt szavak voltak.
- Tudom, de akkor is. A levélben...
- Milyen levél?
- A búcsúlevelem. Olvastad nem? Ahogy Harry is. 
- Igen, és? Ez nem volt benne.
- Szószerint nem. Viszont hogy is írtam? Megvan! :
" ... Harry, ha olvasod ezt a levelet, gondolkodj el. Remélem értelmesebb és jobb lesz az életed úgy, hogy én nem leszek benne... "
- Nemértem mire gondolsz. 
- Amikor visszanézett, azt mondta: Remélem most boldog vagy. Szóval én is erre utaltam a levélben. Hogy az élete, ha nem leszek benne boldog lesz. És most valószínűleg jó ideig nem fogom látni. Erre értette, hogy reméli boldog leszek.
- Sarah, ez jött a nyelvére...
- Nem igaz! A logika...
- Ne keress mindenben logikát! Vannak dolgok, amikben nincs logika! Harry nem tervelte ki, hogy a saját szavaidat fogja ellened fordítani! 
- Akkor...?
- Véletlen volt! Érted, véletlen! Vannak dolgok, amik véletlen történnek!
- Lehet igazad van, de nem érdekel! Hadd éljek már a saját verziómban...
- Ahogy gondolod. Ha kínozni akarod magad! 
- Én megyek. Hali. - távolodok el.
- Hali, ne kínozd magad! - kiált utánam.
Nem érdekel mit mond Bella. Az elméletem szerint így van. Viszont akkor Harry okosabb, mint gondoltam. Bár, kitudja. Kiderült, hogy nem is ismerem rendesen. Nem tudom, majd meglátjuk.

**

Telnek a napok. Saját hitemben élek, és ez fáj. Lehet nem kéne, és Bellának kéne hinnem, de az túl egyszerű lenne.
Fekszek az ágyamon, és bámulom a plafont. Hirtelen megzörren a mobilom, hogy twitteren jött egy DM-em.
Harry: Na, mizu? Bella mondta, hogy szenvedsz.
Sarah.xx: Haha, és tudtam! Tudtam, hogy a saját mondatomat használod ellenem! Mondtam, de Bella nem hitt nekem...
Harry: Gondoltad volna, hogy ilyen rafinált vagyok?
Sarah.xx: Nem, totál hülyének hittelek, azok után, amit műveltél...
Harry: Figyelj, még mindig tudom hol laksz, és most nincs otthon anyu, szóval hamar odajutok!
Lelépek. Ismét fenyeget, amellett, hogy lelkileg okoz fájdalmat. Ez így nem mehet tovább, vissza kell vágnom. Ha Anne figyelme alatt van, nem tud bántani.
- Apuuu! - kiáltom el magam.
- Mond. - dugja be fejét az ajtón.
- El kell mondanom valamit.
- Mond csak. - ül le az ágyamra.
- Emlékszel, múltkor mondtad, hogy kinéznéd Harryből, hogy részegen...
- Igen, emlékszem.
- Nos, nem fogja megtenni.... Mert már megtette.
- Hogy micsoda?!
- Igen. A múltkori buli után, amikor hazakísértem és nála aludtam.
- És...?
- Igen, védekeztünk.
- Hála az égnek! Most viszont megyek.
- Ha... Harryhez?
Nem válaszol, csak feláll, és egyre gyorsabb tempóban elhagyja a házat.
5 perc múlva a telefonom az ismerős csilingelő hangot adja ki, miszerint DM-em érkezett. A feladó ismét a fiú, akinek már vártam reakcióját.
Harry: Mi a jó szentistent csináltál?! Nem meg mondtam?! Rendben Sarah Jones. Ha így állunk, ne számíts semmi jóra...
Halkan felkuncogok, aztán leesik... Nem számíthatok semmi jóra... 110%, hogy Harry beváltja ígéretét.

**

Paranoia. A fóbia, amit magamnak okoztam. Hisz én adtam esélyt Harrynek, hogy bosszulhasson. A szobámat sem merem elhagyni. A függöny behúzva. Párnákból, székekből, és takarókból pedig barikádot húztam fel az ágyam köré.
Mint József Attila: Három napja nem eszek. Se sokat, se keveset.
- Saraah! - kiált fel Hannah.
- Gyere beeee!
- Itt van Bella.
- Oké.
- Halihó! - lép be mosolyogva, de amikor meglátja állapotomat, a mosoly azonnal lefagy arcáról. - Veled meg mi történt?
- Paranoia. Ha végig a szobámban maradok, nem tudnak megtámadni, nemde?
- De, van benne valami. És ezek? - emel meg két párnát.
- A barikádom. Ha esetleg valahogyan a támadó bejutna a házba.
- Sarah, ez már beteges! Szépen lezuhanyzol, felöltözöl, és eljössz velem kajálni, és sétálni egy nagyot.
- Nem hagyhatom el a menedékem... - suttogom, mint Gollam.
- Ne legyél már Gollamlelkű! (Igen, saját beszólás:D - Edina.xx)És nem kérés volt, hanem parancs!
- Aaaaaahj. Na jóóóó. - állok fel.

**

Fél óra elteltével végre "utcakompatibilis" lettem. Bellával a legközelebbi Nando'st céloztuk meg.
- Uuuuu, ez most jól esett! - lépünk ki az épületből.
- Na látod? Most pedig menjünk sétálni!
Elindulunk. De nekem végig az az érzésem, hogy valaki követ minket. Többször megállok, és hátrafordulok, ám ilyenkor senkit sem látok.
- Sarah, várj meg itt! Elszaladok WCre!
- Oksi. Itt leszek! - mutatok egy padra. Miután Bella eltűnik, én szépen leülök, és várok.
Hirtelen a semmiből egy kezet érzek derekamon. Felsikoltanék, de egy másik kéz pedig a számot fogja be. Felnézek, és egy nem túl biztató tekintettel találkozom. Egy bosszúszomjas Harryvel.
- Hát végre találkozunk Sarah Jones... - húz fel, így vele szemben állok. - Most szépen eljössz velem egy kis jutalomkirándulásra! - mosolyog pimaszul.
- Havhrryvh! Bevhlla! - próbálok segítségért kiabálni, de Harry keze útban van.
- Nem, nem... - bólogat. - De megnyugodhatsz, hagyunk Bellának egy levelet, miszerint hirtelen fontos dolgod akadt.
Hatalmas mennyiségű gyűlölet épül bennem a fiú iránt, akit nemrég még imádtam. Farzsebemhez nyúl, kiveszi a mobilom, és zsebrevágja.
- Így ni! Most szépen elveszem a kezem a szád elől, ha megígéred, hogy nem kiabálsz.
Aprót bólintok.
- VAGY! - vágja rá gyorsan. - Még rosszabbra számíthatsz.
Szépen lassan elveszi kezét a szám elől, én pedig nem kiáltozok. Az egészet magamnak köszönhetem. Ha azon az estén nem engedek neki, akkor nem fenyegetett volna meg... De mostmár késő bánat.
Harry szorosan megfogja jobb kezem, hogy ne tudjak elfutni. Plusz ez álca is. Az emberek, akik elmennek mellettünk, csak egy parkban sétáló párt látnak, nem egy lányt, akivel a fiú ki tudja mit fog tenni bosszúból...

**

Pár perc séta után elérjük Harry házát. A házat, aminek a már a látványa is rossz érzéssel tölt el.
Belépünk, Harry pedig az összes lehető módon bezárja az ajtót, majd kiveszi zsebéből a telefonomat.
- Mit...? - kérdezem.
- Ülj le, és maradj csendben! SMSet írok Bellának, hogy haza kellett menned. Majd anyudnak, hogy Bellánál alszol. - vad pötyögésbe kezd, pár perc múlva kikapcsolt állapotban biztonságos helyre zárja a készüléket.
- Harry mit...?
- Pssszt! - ragadja meg a kezem, és felhúz az emeletre.
- Mit...? - kezdek neki újra, mikor belök a szobája ajtaján. A függyönyök behúzva, félhomály uralkodik a szobában. Harry mögöttem áll, mert a szobája ajtaját is gondosan kulcsrazárja.
- Hát nem romantikus? - simít végig a vállamon, amitől kiráz a hideg. Reakciómon felnevet. - Még mindig ezt váltom ki belőled?
Forró lehelettét érzem a puha bőrömön, ahogy a fülembe duruzsol. Ha nem tudnám, hogy bosszulni fog, egész megnyugtató lenne.
Apró puszikat hagy a nyakamon, miközben szépen lassan felgyűri a pólómat, végül szinte letépi.
Kiráz a hideg, ahogy forró bőrét érzem hátamon. Ő is ledobta a pólóját.
- Harry... - suttogom félve.
- Nyugi... Ezt szeretnéd nem? - közben kigombolja nadrágom.
- Ha... - kezdem, de ujját szám elé teszi.
- Ne beszélj... Nincs mit mondanod... Már elintézted magadnak... Most maradj csendben, és élvezd...
- De én...
- Nem szeretnéd? - kérdezi halkan, közben végleg megszabadít nadrágomtól.
- Nem... - válaszolom azonnal.
- Nem baj... Akkor is az enyém leszel... Másodjára is...
- Meg...?
- Meg. Törődj bele... Ha szeretnéd, ha nem, ma az enyém leszel. Csak az enyém... - közben saját farmerjától is megszabadul.
Libabőrözök minden érintésétől, ahogy kikapcsolja melltartóm, és a többi ruhámhoz dobja.
- Fordulj meg... - suttogja.
- Nem akarok...
- De megfogsz. - megragadja a vállam, és szembefordít magával.
- Kérlek... - suttogom.
- Nem. - karolja át a derekam. - Szeretsz, nem? Élvezd ki... - duruzsolja  fülembe, miközben csípőjét erőteljesen csípőmnek nyomja. - Vagy, talán félsz tőlem? Mond ki... Félsz, igaz?! - szorít magához, így melleim kemény melkhasának nyomódnak.
- Harry... - indulnak meg arcomon a könnycseppek.
- Mond ki... MOND!
- Félek... - suttogom.
- Félhetsz is... - lök az ágyra.
- Harry kérlek...
- Eddig nem ellenkeztél... Akkor már most se tedd...
- Kérlek... - ismétlem magam.
- Mit kérsz? Engem? Nyugi, azonnal a tiéd leszek... - szabadul meg utolsó ruhadarabomtól.
- Nem... Harry, ne! Én... én nem... - könnyeimtől homályos látásommal is látom az önelégült mosolyt az arcán.
- Shh, elkéstél... - ejti le boxerét az ágy mellé.
- Ne... KÉRLEK! - kiáltok rá.
- Nyugi... - simít végig arcomon. - Azonnal a tiéd vagyok...
Hangosan felzokogok a fájdalomtól, ahogy magáévá tesz. Másodjára is.