Vissza a novellára. Ezt barátnőmnek, K. Virágnak írtam, remélem tetszeni is fog neki!:3 Ezt most sokkal hosszabb, mint az előző:D Jó olvasást! Invisible.xx
ps.: A következő blogrész fogalmam sincs mikor érkezik, de valószínűleg már a következő hónapban!
When a bad girl meet a good boy.
Ana sosem volt az a 'tipikus jókislány'. Gyakran szegült ellen a szüleinek, akik nagyon nem szereték lányuk 'vad énjét'. Ez a 'vad én' annyiból állt, hogy Ana olyan barátokat szerzett, akiket szülei nem kedveltek túlságosan. Így, amikor Ana már harmadjára lógott ki az ablakon, hogy bulizni menjen - amikor épp szobafogságban volt - szülei megelégelték ezt a viselkedést, és még a nyár folyamán elköltöztek. Otthagyták a nyüzsgő, és veszélyes Londont, a tőle 200 mérföldre lévő, csendes városkáért: Halifaxért.
"És akkor most mégis hova járok suliba? Ebben a kis zugban még gimi sincs. És folyton azzal nyaggattok, hogy tanuljak. Akkor ezt most hogy is terveztétek?" Kérdezte kissé flegmán.
"Bradfordban fogsz tanulni."
"És gondoljátok, hogy minden reggel be fogok buszozni Bradfordba?"
"Még szép, hogy nem. Ennek a gimnáziumnak kollégiuma is van. Sajnos koedukált, de kollégium."
"Kollégium? Hm, végülis... Jó bulinak hangzik! Mit jelent nálad hogy koedukált? Szinteken belül is, ugye?"
"Sajnos szinteken belül is..." Szomorodott el édesanyja. Féltette kislányát, hogy talán ismét rossz társaságba keveredik, és netalán még a sulit is otthagyja.
"Ez az! Micsoda bulik lesznek ott! Mikoris indulok?" Csapta össze izgatottan tenyereit.
"Holnap." Sóhajtott megadóan édesapja is.
A másnap a szülők számára túl hamar, Ana számára viszont nagyon lassan jött el.
"Ana szívem, kérlek. Halkítsd le, a Coldplay számai nem feltétlenül max hangerőn élvezhetőek csupán!" Kérlelte apja, amikor már úton voltak Bradford felé. De lánya természetesen figyelmen kívül hagyta kérését.
"Az ott a kolesz! Látom a kolesz épületét!" Tapadt az ablakra Ana, amikor elérték az úticélt.
"Igen Ana, én is látom." Sóhajtott fel apja.
Miután apja tájékoztatta arról, hogy anyjával mennyire félteni fogják, és megígértette vele, hogy vigyázni fog magára, Ana biztos léptekkel haladt a porta felé.
"Szép napot! Ana Peterson vagyok, nemrég iratkoztam be a gimnáziumba."
"Anastasia..." Válaszolt halkan a kissé megfélemlítő külsejű idős portáshölgy.
"Nem. Csak Ana. Ana Peterson."
"Á, megvan. Megtaláltam. Magáé a 57-es szoba. Kövesse a kiírásokat, könnyű odatalálni."
"Köszönöm szépen." Vette át a kulcsot, és szinte száguldott. "Itt is van. 57-es szoba."
Rekord gyorsasággal pakolta ki cuccait, ugyanis azt tervezte, megismeri szomszédait.
"Szép napot! Ana Peterson vagyok, nemrég iratkoztam be a gimnáziumba."
"Anastasia..." Válaszolt halkan a kissé megfélemlítő külsejű idős portáshölgy.
"Nem. Csak Ana. Ana Peterson."
"Á, megvan. Megtaláltam. Magáé a 57-es szoba. Kövesse a kiírásokat, könnyű odatalálni."
"Köszönöm szépen." Vette át a kulcsot, és szinte száguldott. "Itt is van. 57-es szoba."
Rekord gyorsasággal pakolta ki cuccait, ugyanis azt tervezte, megismeri szomszédait.
"Akkor ismerkedjünk..." Suttogta, majd bekopogott az 56-os jelzésű ajtón. Semmi válasz nem érkezett. "Biztosan nincs itt." Gondolta, s vállát megránta, az 58-as szoba felé vette az irányt. Laza léptekkel haladt, a folyosó kihalt volt, csak lépéseinek halk zaját lehett hallani.
" Probáljuk újra..." Suttogta, s ismét kellő magabiztossággal kopogott az 58-as ajtón.
"Pillanat!" Szólt bentről egy mély hang, pár pillanat múlva az ajtó kinyílt. A szoba tulajdonosa egy magas, fekete hajú, szikrázó kék szemű fiú volt, aki ránézésre végzős lehetett.
"Szia. Ana Peterson vagyok, az új szomszéd az 57-esből." Szólalt meg, hatalmas vigyorral arcán. Tudta, bármibe kerül, ezt a fiút megszerzi magának.
"Szia. Az én nevem Dominic Dorsey. Gyere beljebb." Mosolyodott el, ezzel előhívva gödröcskéit.
"Honnan költöztetek ide?" Kérdezte Dominic, mikor kényelmesen helyetfoglaltak.
"Londonból. Nagyon imádtam. Halifaxt viszont utálom. Semmi nem történik. Dögunalom az egész város."
"Én pont ezért szeretem. Mert csendes, és nyugodt. Én mindig vidéken éltem, sosem vágytam nagyvárosba. Bradfordot is nehezen szoktam meg. Amúgy hányadikos vagy?"
"10. És hadd tippeljek. Te végzős."
"Pontosan. Miből gondoltad?" Kérdezte ártatlan vigyorral arcán.
"Nem tudom. Én megérzem az ilyeneket." Nevetett fel kissé idiótán. "Amúgy. Gyakran tartotok bulit? Mikor lesz a következő? Mennyi pia lesz? Én tudok hozni, ha gondolod."
"Nem, nem. Ebben a kollégiumban sosincsenek bulik. Főleg nem olyanok, amiben alkoholt fogyasztunk. Itt mindenki tisztában van ezzel."
"Nemá'. És ez mégis miért van így?"
"Mert szerintem ezekre nincs szükség. Az alkohol pusztítja az agysejteket. Azokra ebben a gimnáziumban pedig szükség van."
"Szerinted? Ennyire befolyásos ember vagy?" Ana csak ekkor pillantott körbe a szobában. A fal tele volt oklevelekkel, tanulmányi versenyekről, sportversenyekről, és hasonlókról. Mindegyik az első helyezettnek szólt. A legkiemelkedőbb helyen pedig egy díszoklevél volt, bekeretezve. 'Díszoklevél Dominic Dorseynak, a kollégium legrendesebb, legjólneveltebb lakójának'
"Aha... Értem." Ana beijedt, semmi szüksége nem volt stréberekre. Főleg nem a szomszédban.
"Londonban gyakran jártál ilyen bulikra, ahogy te nevezted?"
"Igen. Bár a szüleim legtöbbször nem engedtek el."
"Megszöktél?" Kérdezte Dominic meglepődve.
"Aha. Az ablakon át. Épp szobafogságban voltam." Rántotta meg egyszerűen vállát, egy önelégült mosolyjal arcán. "Mindig megérte. Jó bulik voltak. Sok piával."
"Ki lógtál az ablakon? Amikor éppen szobafogságban voltál? És többször is?" A fiú teljesen lesokkolódott.
"Pontosan. Három alkalommal. Ezért költöztünk el. Muterom szerint rossz társaságba kerültem és az miatt."
"Igen, ezt én is valószínűnek tartom."
Ana válaszul csak hanyagul megrántotta a vállát, és unottan elővette a telefonját, és azt kezdte unottan nyomkodni. Nem volt szüksége Mr. Dominic AKoliLegnagyobbStérberje további oltására.
"Egy igazi rosszkislány költözött a szomszédba." Nevetett fel a srác. "Kár érte. Ha olyan lennél mint én, már megkértelek volna, hogy legyél a barátnőm."
Anaban megcsillant valami apró remény. De a bunkó stílus azonnal elnyomta. Eltette a mobilját, és flegmán belekezdett mondandójába.
"Olyan mint te? Stréber, a tanárok kedvence... Kell még sorolnom?"
"Te ilyennek tartasz engem?" Förmedt rá.
"Mert ilyen vagy." Válaszolta a lány reflexből.
Dominic hirtelen felállt, és az ajtóhoz lépve kinyitotta azt.
"Most választhatsz. Vagy megváltozol, és normális leszel, mint minden lakó, vagy ahol bejöttél az épületbe, ott távozhatsz is."
Ana eltöprengett. Ő igazából nem ilyen. Tényleg csak a régi barátai miatt volt ilyen, hogy elfogadják. Dominicnak igaza van.
"Rendben, igazad van." Sóhajtott. "Megváltozom."
Dominic ismét elmosolyodott, és becsukta az ajtót. Lassan odalépkedett a kanapéhoz, amin Ana ült. A lány értetlenül nézett rá, de ő is elmosolyodott.
Pillanatokkal később, a fiú lágyan megcsókolta a lányt. A csók mindkettőjükben olyan érzéseket kelltett, amiket nehéz megmagyarázni.
Ana Peterson már 6 hónapja a gimnázium tanulója, és szintén 6 hónapja alkot egy párt Dominic Dorseyval. 4 hónapja kapta meg 'A kollégium (egyik) legrendesebb, legjólneveltebb lakójának' járó díszoklevelet.
Mert ha egy rossz lány megismer egy jó fiút, és beleszeret, a végén ő is jó lány lesz...
" Probáljuk újra..." Suttogta, s ismét kellő magabiztossággal kopogott az 58-as ajtón.
"Pillanat!" Szólt bentről egy mély hang, pár pillanat múlva az ajtó kinyílt. A szoba tulajdonosa egy magas, fekete hajú, szikrázó kék szemű fiú volt, aki ránézésre végzős lehetett.
"Szia. Ana Peterson vagyok, az új szomszéd az 57-esből." Szólalt meg, hatalmas vigyorral arcán. Tudta, bármibe kerül, ezt a fiút megszerzi magának.
"Szia. Az én nevem Dominic Dorsey. Gyere beljebb." Mosolyodott el, ezzel előhívva gödröcskéit.
"Honnan költöztetek ide?" Kérdezte Dominic, mikor kényelmesen helyetfoglaltak.
"Londonból. Nagyon imádtam. Halifaxt viszont utálom. Semmi nem történik. Dögunalom az egész város."
"Én pont ezért szeretem. Mert csendes, és nyugodt. Én mindig vidéken éltem, sosem vágytam nagyvárosba. Bradfordot is nehezen szoktam meg. Amúgy hányadikos vagy?"
"10. És hadd tippeljek. Te végzős."
"Pontosan. Miből gondoltad?" Kérdezte ártatlan vigyorral arcán.
"Nem tudom. Én megérzem az ilyeneket." Nevetett fel kissé idiótán. "Amúgy. Gyakran tartotok bulit? Mikor lesz a következő? Mennyi pia lesz? Én tudok hozni, ha gondolod."
"Nem, nem. Ebben a kollégiumban sosincsenek bulik. Főleg nem olyanok, amiben alkoholt fogyasztunk. Itt mindenki tisztában van ezzel."
"Nemá'. És ez mégis miért van így?"
"Mert szerintem ezekre nincs szükség. Az alkohol pusztítja az agysejteket. Azokra ebben a gimnáziumban pedig szükség van."
"Szerinted? Ennyire befolyásos ember vagy?" Ana csak ekkor pillantott körbe a szobában. A fal tele volt oklevelekkel, tanulmányi versenyekről, sportversenyekről, és hasonlókról. Mindegyik az első helyezettnek szólt. A legkiemelkedőbb helyen pedig egy díszoklevél volt, bekeretezve. 'Díszoklevél Dominic Dorseynak, a kollégium legrendesebb, legjólneveltebb lakójának'
"Aha... Értem." Ana beijedt, semmi szüksége nem volt stréberekre. Főleg nem a szomszédban.
"Londonban gyakran jártál ilyen bulikra, ahogy te nevezted?"
"Igen. Bár a szüleim legtöbbször nem engedtek el."
"Megszöktél?" Kérdezte Dominic meglepődve.
"Aha. Az ablakon át. Épp szobafogságban voltam." Rántotta meg egyszerűen vállát, egy önelégült mosolyjal arcán. "Mindig megérte. Jó bulik voltak. Sok piával."
"Ki lógtál az ablakon? Amikor éppen szobafogságban voltál? És többször is?" A fiú teljesen lesokkolódott.
"Pontosan. Három alkalommal. Ezért költöztünk el. Muterom szerint rossz társaságba kerültem és az miatt."
"Igen, ezt én is valószínűnek tartom."
Ana válaszul csak hanyagul megrántotta a vállát, és unottan elővette a telefonját, és azt kezdte unottan nyomkodni. Nem volt szüksége Mr. Dominic AKoliLegnagyobbStérberje további oltására.
"Egy igazi rosszkislány költözött a szomszédba." Nevetett fel a srác. "Kár érte. Ha olyan lennél mint én, már megkértelek volna, hogy legyél a barátnőm."
Anaban megcsillant valami apró remény. De a bunkó stílus azonnal elnyomta. Eltette a mobilját, és flegmán belekezdett mondandójába.
"Olyan mint te? Stréber, a tanárok kedvence... Kell még sorolnom?"
"Te ilyennek tartasz engem?" Förmedt rá.
"Mert ilyen vagy." Válaszolta a lány reflexből.
Dominic hirtelen felállt, és az ajtóhoz lépve kinyitotta azt.
"Most választhatsz. Vagy megváltozol, és normális leszel, mint minden lakó, vagy ahol bejöttél az épületbe, ott távozhatsz is."
Ana eltöprengett. Ő igazából nem ilyen. Tényleg csak a régi barátai miatt volt ilyen, hogy elfogadják. Dominicnak igaza van.
"Rendben, igazad van." Sóhajtott. "Megváltozom."
Dominic ismét elmosolyodott, és becsukta az ajtót. Lassan odalépkedett a kanapéhoz, amin Ana ült. A lány értetlenül nézett rá, de ő is elmosolyodott.
Pillanatokkal később, a fiú lágyan megcsókolta a lányt. A csók mindkettőjükben olyan érzéseket kelltett, amiket nehéz megmagyarázni.
Ana Peterson már 6 hónapja a gimnázium tanulója, és szintén 6 hónapja alkot egy párt Dominic Dorseyval. 4 hónapja kapta meg 'A kollégium (egyik) legrendesebb, legjólneveltebb lakójának' járó díszoklevelet.
Mert ha egy rossz lány megismer egy jó fiút, és beleszeret, a végén ő is jó lány lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése