Novella

Bonjour! Nem részt hozok, ugyanis még nem volt elég időm arra, hogy megírjam. Alig voltam itthon; Párizs-London-Brüsszel, osztálykirándulás Aggteleken és környékén, Tűzoltóverseny és hasonlók. A héten biztosan nem érkezik rész, mert hétvégén is Zánkán leszek országos Tűzoltóversenyen. De hagyjuk is a rizsát, hogy mégse maradjatok olvasnivaló nélkül, kirakom a novellám, amit Irodalomra írtam. Annyiban kapcsolódik a bloghoz, hogy az egyik szereplőt Niallerről mintáztam :D Jó olvasást! xx

Feltámadás

   Mindigis imádtam a parton lenni, a víz fölé nyúló sziklaormokon ülni és csupán a horizontot bámulni. Tudtam, hogy veszélyes, és még milyen béna is vagyok, de nem érdekelt. Minden délután ott ültem, ahogy azon a tavaszi délutánon is.

   Péntek volt - pontosabban Nagypéntek - vasárnap húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. Csak ültem a kissé nyirkos sziklán és hallgattam, ahogy a szilaj hullámok az alattam lévő falhoz csapódnak. 

   Az idő szomorkás volt, az eget felhők borították, a szél megmozgatta a fák rügyes ágait.  Hirtelen rossz érzésem lett, ahogy néhány varjú repült el felettem hangos károgással. 

   Felálltam, hogy hazasiessek, mielőtt elered az eső. A szilárdabb talajra akartam lépni, amikor megcsúsztam, elvesztettem egyensúlyom, és csak zuhantam. Zuhantam, míg hangos csattanással a hideg vízbe nem érkeztem...

   Egy erős kezet éreztem meg a térdhajlatomban, egy másikat pedig a tarkomón. Az erős kezek szilárd talajra fektettek. Köhintettem párat, aztán hirtelen ismét oxigén áramolt a tüdőmbe. Nagynehezen kinyitottam a szemeimet. Egy húsz év körüli srácot láttam.

  - Jól vagy? - kérdezte. Szőkésbarna tincsei kócosak, és nedvesek voltak. Teljesen elvesztem csillogó égszínkék szemeiben, így észre sem vettem a két hatalmas, hófehér tollakkal borított angyalszárnyat, melyek valószínűleg megmentőmhöz tartoztak. - Minden rendben?

- Azt... Azt hiszem igen. Te mentettél meg? 

   Nem válaszolt, csak mosolyogva kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam jobbját, és talpra álltam. Semmim sem fájt, ruháim és hajam szárazak voltak - mintha nem is estem volna a tengerbe. Úgy éreztem magam, mint aki feltámadt, vagy újra éledt. 

   Ismét a megmentőm felé fordultam, hogy megköszönjem neki, de seholsem találtam. 

- Hát itt vagy! - hallottam meg édesanyám hangját. Pillanatokkal később ölelésébe vont. - Már kezdtünk a legrosszabbra gondolni...

- Miért...? Meddig voltam távol?

- 3 napig. Ma húsvét vasárnap van, a "feltámadás ünnepe".