15. fejezet

Meg is hoztam!:3 Próbáltam izgalmasra, nem tudom sikerült-e :I Erről jó lenne, ha kommentben visszajeleznétek:D Nem lett túl hosszú, de probáltam minél hamarabb. Jó olvasást!:3


Már 15 hosszú, és fájdalmas perce teszi ezt velem. Ő már egyszer átlépte a gyönyör kapuját, én viszont csak sírtam, és próbáltam ellenkezni, de erőm az első 5 perc után alábbhagyott. 
- Mindjárt... - nyögi erőtlenül, amiből tudom, másodjára is a csúcsra fog jutni... Ismét bennem. 
Lentről ajtócsapódás hallatszik, de ezekszerint, ezt csak én vettem észre. 
- Ó, hogy a... - kiállt fel, ami engem ismét sírásra késztet.
- Hazz? - kérdezi egy félénk hang az ajtó túloldaláról. De még mindig csak én hallom.
- Hazz, ottvagy? - a hang már magabiztosabb, így felismerhető. Niall áll az ajtó túloldalán, és épp próbál bejutni. 
- Huh, ez jó volt... - simítja meg az arcom. 
- Hagyj békén, te beteg állat! - kiáltok rá.
- Sarah?! - kiált Niall, miközben még mindig próbál bejutni. 
- Niall, kérlek se... 
- Cshhhhst! Maradj csöndben! - fogja be a szám.
- Sarah! - és abban a pillanatban, Niall minden erejét összegyűjtve vállával belöki az ajtót. - Sarah, te jó Szent Isten! Harry, mégis mit képzelsz magadról?! - rántja le rólam. 
Magamra tekerve a takorót elmormolok egy köszit. Niall a falnak löki Harryt.
- Niall, nyugodj le!
- Ééén, le nem nyugszom! Mégis hogy képzelted ezt?! Hogy?!
- Saját magának intézte! Én szóltam, ha bármi bajom esik...
- Ha bármi bajod esik! Olyan vagy mint egy óvodás!
- Egyeltalán miért érdekel ez téged?! - üvölt vissza.
- Mert, miért pont Ő?! Ő szeretett téged! Csak te ezt nem tudtad elfogadni! - szorítja ökölbe jobbját. 
- Shh... - forgatja a szemeit. 
- És Őt... - üvölt Niall, közben öklét ütésre emeli. - Őt, akiről tudod, hogy amióta először megláttam, szerelmes vagyok belé...!
Szemeim kikerekednek, pedig cseppet sem új az infó. Már magam is szembesültem vele. 
Harry fájdalmas üvöltésére kapom vissza ismét tekintetem a fiúkra. 
- Haver, te nem vagy normális... - fogja le bal szemét. 
- Pont, hogy te nem vagy az... - lép hozzám. - Jól vagy? - mosolyog rám bíztatóan. 
- Igen, köszönöm. Csak épp semmi erőm...
- Semmi baj. - összeszedi ruháimat, és felém nyújtja. - Öltözz fel, addig elintézem ezt a kis mocskot. - mutat Harryre. 
Bólintok, és átveszem ruhakupacomat. 
Miután a két srác elhagyta a szobát, szépen lassan öltözni kezdek. Egyszerűen mindenem fáj. 

** 

- Kész vagyok. - lépek ki az ajtón. 
- Szuper. - mosolyog rám Niall a lépcső aljáról. - Itt a telefonod! 
- Köszi. - sietek le a lépcsőn, hogy átvegyem a készüléket. 
- Gyere, haza kísérlek. - csukja be a bejárati ajtót. 
- Köszönöm. Mindent köszönök. - mosolygok rá, majd átölelem. 
- Semmiség... - simít végig hátamon. 
- És... Amit mondtál...
- Ho-hogy szeretlek...?
- Aham... - halvány pír szökik arcomra. 
- Ha arra gondolsz, igen igaz. 
- De... Nem is mondtad, és...
- Nem mutattam ki? Igen, mert tudtam, neked Harry tetszik.
- Értem... - engedem el. - Menjünk, apuék már biztos keresnek... 
- Rendben... - hajtja le fejét.
- Sajnálom... - suttogom.
- Hagydcsak. - legyint.

**

Egy hét telt el azóta a szörnyű nap óta. Azóta nem beszéltem se Harryvel, se Niallel. Aput úgy kell visszafognom, hogy ne mészárolja le Hazzt.

Hétfő. Suli, ugyanis január óta ismét járok. Amit elmaradtam, magántanárral pótóltam be.
Az órám csörgése előtt 10 perccel kivet az ágy, annyira rosszul érzem magam. Mindegy, biztos csak elrontottam a gyomrom.
Leszaladok a konyhába, beveszek egy gyógyszert, és már el is kezdek készülődni.

Dögunalmas nap a suliban, dolgozatokkal, szekálással, és minden egyéb jósággal. A rosszullét csak nem múlt, egyik szünetben még hánytam is. Nem tudom mit ettem, de nem tett túl jót...

**

A következő két hétben szintén vannak reggeli rosszulléteim.
- Figyelj Sarah, ez már biztos nem gyomorrontás... - jön be a szobámba Hannah egy szombat délelőtt.
- Akkor? - kérdezem félve.
- Lehetséges, hogy... Terhes vagy?
- Öhmmm... - esek gondolkodóba.
- Akkor... Amikor, tudod... Harry...
- Igen...?
- Nos, akkor... Védekeztetek?
- Nem... - hajtom le a fejem.
- Mindjárt jövök! - áll fel, és fél óra múlva visszatér... Egy terhességi teszttel.

- Kérlek, végezd el. A... biztonság kedvéért.
- Re... Rendben. - veszem át a dobozkát félénken.

**

- Na? - kérdezi Hannah idegesen.
- Nem mertem megnézni...
- Gyere, akkor megnézük együtt. Akkor háromra. Egy... Kettő... Három... - fordítja meg.
- Ez... Ez...? - szemeim kikerednek, nem hiszek a szememnek.
- Pozitív. - hajtja le fejét.
- Hhhh... - hajtom le a fejem én is, de rögtön utána, könnyekkel a szememben felkapom. - Most sírjak... vagy nevessek?
Hannahval nevetni kezdünk, de mindkettőnk arcán legördül néhány könnycsepp. 

Hiiiiii!

Sziasztok!:3 Túlvagyok már egy ideje a központin, nemtudom, hogy szóbelizek-e:I
Na, de ez nem lényeg:D
A 15. fejezetet elkezdem, megpróbálom még ebben a hónapban hozni:3 Addigis lehet komizni, feliratkozni!:3
Túlvagyunk a fordulatponton, a folytatás már ennek a következménye lesz:3 Kb. 30 részesre tervezem:3
So. 15. fejezet COMING SOON.

14.fejezet

Halihó! Tudom, nagyon rég hoztam részt, de most itt vagyok:3 Próbáltam izgalmasra, remélem sikerült. So, a helyzet az, hogy ez egy fordulópont a történetben, és kb még ugyanennyi részt tervezek. DE!! Most szünet következik, a felvételi miatt:// Jó olvasást!:33

- Na, most végre megkapod azt az anyai szigort, amit már meg kellett volna! - fordul a duzzogó Harryhez.
- Miért anyai? Nem apai?
- Látszik, hogy nem ismersz... - dünnyögi Harry.
- Mire gondol? - fordulok Liamhez.
- A szülei elváltak, amikor 7 éves volt. Szinte apafigura nélkül nőtt fel...
- Áh, értem. Bocsi... - nézek szomorúan a srácra, de ő csak ül, és a földet bámulja.
- Harry! - hallatszik a távolról, majd befut Anne.
- Anya. - áll fel. Abban a pillanatban az anyja keze csattan arcán.
- Mégis hogy gondoltad ezt? Az oké, hogy megfektetted, na de így megfenyegetni, egy LÁNYT?! - emeli fel hangját. - Hát így neveltelek?!
- Anya... - simogatja a fájó területet. - Csak megijedtem...
- Ez nem mentség! Mostpedig indulás hazafelé!
- Igenis... - hajtja le fejét, és előre lép pár lépést. Hirtelen megáll, felemeli fejét, és mélyen szemembe néz. - Remélem most boldog vagy...
- Indulj! - ragadja meg karját anyja, és indulnak el.
Lassan eltűnnek a szemünk elől. Lelki szemeim előtt csak a Harry arcát látom, azt a fájdalmas arcot, ahogy visszanézett rám.
Hirtelen, mint a villám, úgy csap belém a felismerés.
- Mi történt? - néz rám ijedten Bella.
- Beugrott...
- Mi? - húzza fel szemöldökét.
- Hogy miért volt annyira ismerős amit mondott.
- Sarah, ezek általános, mindennap használt szavak voltak.
- Tudom, de akkor is. A levélben...
- Milyen levél?
- A búcsúlevelem. Olvastad nem? Ahogy Harry is. 
- Igen, és? Ez nem volt benne.
- Szószerint nem. Viszont hogy is írtam? Megvan! :
" ... Harry, ha olvasod ezt a levelet, gondolkodj el. Remélem értelmesebb és jobb lesz az életed úgy, hogy én nem leszek benne... "
- Nemértem mire gondolsz. 
- Amikor visszanézett, azt mondta: Remélem most boldog vagy. Szóval én is erre utaltam a levélben. Hogy az élete, ha nem leszek benne boldog lesz. És most valószínűleg jó ideig nem fogom látni. Erre értette, hogy reméli boldog leszek.
- Sarah, ez jött a nyelvére...
- Nem igaz! A logika...
- Ne keress mindenben logikát! Vannak dolgok, amikben nincs logika! Harry nem tervelte ki, hogy a saját szavaidat fogja ellened fordítani! 
- Akkor...?
- Véletlen volt! Érted, véletlen! Vannak dolgok, amik véletlen történnek!
- Lehet igazad van, de nem érdekel! Hadd éljek már a saját verziómban...
- Ahogy gondolod. Ha kínozni akarod magad! 
- Én megyek. Hali. - távolodok el.
- Hali, ne kínozd magad! - kiált utánam.
Nem érdekel mit mond Bella. Az elméletem szerint így van. Viszont akkor Harry okosabb, mint gondoltam. Bár, kitudja. Kiderült, hogy nem is ismerem rendesen. Nem tudom, majd meglátjuk.

**

Telnek a napok. Saját hitemben élek, és ez fáj. Lehet nem kéne, és Bellának kéne hinnem, de az túl egyszerű lenne.
Fekszek az ágyamon, és bámulom a plafont. Hirtelen megzörren a mobilom, hogy twitteren jött egy DM-em.
Harry: Na, mizu? Bella mondta, hogy szenvedsz.
Sarah.xx: Haha, és tudtam! Tudtam, hogy a saját mondatomat használod ellenem! Mondtam, de Bella nem hitt nekem...
Harry: Gondoltad volna, hogy ilyen rafinált vagyok?
Sarah.xx: Nem, totál hülyének hittelek, azok után, amit műveltél...
Harry: Figyelj, még mindig tudom hol laksz, és most nincs otthon anyu, szóval hamar odajutok!
Lelépek. Ismét fenyeget, amellett, hogy lelkileg okoz fájdalmat. Ez így nem mehet tovább, vissza kell vágnom. Ha Anne figyelme alatt van, nem tud bántani.
- Apuuu! - kiáltom el magam.
- Mond. - dugja be fejét az ajtón.
- El kell mondanom valamit.
- Mond csak. - ül le az ágyamra.
- Emlékszel, múltkor mondtad, hogy kinéznéd Harryből, hogy részegen...
- Igen, emlékszem.
- Nos, nem fogja megtenni.... Mert már megtette.
- Hogy micsoda?!
- Igen. A múltkori buli után, amikor hazakísértem és nála aludtam.
- És...?
- Igen, védekeztünk.
- Hála az égnek! Most viszont megyek.
- Ha... Harryhez?
Nem válaszol, csak feláll, és egyre gyorsabb tempóban elhagyja a házat.
5 perc múlva a telefonom az ismerős csilingelő hangot adja ki, miszerint DM-em érkezett. A feladó ismét a fiú, akinek már vártam reakcióját.
Harry: Mi a jó szentistent csináltál?! Nem meg mondtam?! Rendben Sarah Jones. Ha így állunk, ne számíts semmi jóra...
Halkan felkuncogok, aztán leesik... Nem számíthatok semmi jóra... 110%, hogy Harry beváltja ígéretét.

**

Paranoia. A fóbia, amit magamnak okoztam. Hisz én adtam esélyt Harrynek, hogy bosszulhasson. A szobámat sem merem elhagyni. A függöny behúzva. Párnákból, székekből, és takarókból pedig barikádot húztam fel az ágyam köré.
Mint József Attila: Három napja nem eszek. Se sokat, se keveset.
- Saraah! - kiált fel Hannah.
- Gyere beeee!
- Itt van Bella.
- Oké.
- Halihó! - lép be mosolyogva, de amikor meglátja állapotomat, a mosoly azonnal lefagy arcáról. - Veled meg mi történt?
- Paranoia. Ha végig a szobámban maradok, nem tudnak megtámadni, nemde?
- De, van benne valami. És ezek? - emel meg két párnát.
- A barikádom. Ha esetleg valahogyan a támadó bejutna a házba.
- Sarah, ez már beteges! Szépen lezuhanyzol, felöltözöl, és eljössz velem kajálni, és sétálni egy nagyot.
- Nem hagyhatom el a menedékem... - suttogom, mint Gollam.
- Ne legyél már Gollamlelkű! (Igen, saját beszólás:D - Edina.xx)És nem kérés volt, hanem parancs!
- Aaaaaahj. Na jóóóó. - állok fel.

**

Fél óra elteltével végre "utcakompatibilis" lettem. Bellával a legközelebbi Nando'st céloztuk meg.
- Uuuuu, ez most jól esett! - lépünk ki az épületből.
- Na látod? Most pedig menjünk sétálni!
Elindulunk. De nekem végig az az érzésem, hogy valaki követ minket. Többször megállok, és hátrafordulok, ám ilyenkor senkit sem látok.
- Sarah, várj meg itt! Elszaladok WCre!
- Oksi. Itt leszek! - mutatok egy padra. Miután Bella eltűnik, én szépen leülök, és várok.
Hirtelen a semmiből egy kezet érzek derekamon. Felsikoltanék, de egy másik kéz pedig a számot fogja be. Felnézek, és egy nem túl biztató tekintettel találkozom. Egy bosszúszomjas Harryvel.
- Hát végre találkozunk Sarah Jones... - húz fel, így vele szemben állok. - Most szépen eljössz velem egy kis jutalomkirándulásra! - mosolyog pimaszul.
- Havhrryvh! Bevhlla! - próbálok segítségért kiabálni, de Harry keze útban van.
- Nem, nem... - bólogat. - De megnyugodhatsz, hagyunk Bellának egy levelet, miszerint hirtelen fontos dolgod akadt.
Hatalmas mennyiségű gyűlölet épül bennem a fiú iránt, akit nemrég még imádtam. Farzsebemhez nyúl, kiveszi a mobilom, és zsebrevágja.
- Így ni! Most szépen elveszem a kezem a szád elől, ha megígéred, hogy nem kiabálsz.
Aprót bólintok.
- VAGY! - vágja rá gyorsan. - Még rosszabbra számíthatsz.
Szépen lassan elveszi kezét a szám elől, én pedig nem kiáltozok. Az egészet magamnak köszönhetem. Ha azon az estén nem engedek neki, akkor nem fenyegetett volna meg... De mostmár késő bánat.
Harry szorosan megfogja jobb kezem, hogy ne tudjak elfutni. Plusz ez álca is. Az emberek, akik elmennek mellettünk, csak egy parkban sétáló párt látnak, nem egy lányt, akivel a fiú ki tudja mit fog tenni bosszúból...

**

Pár perc séta után elérjük Harry házát. A házat, aminek a már a látványa is rossz érzéssel tölt el.
Belépünk, Harry pedig az összes lehető módon bezárja az ajtót, majd kiveszi zsebéből a telefonomat.
- Mit...? - kérdezem.
- Ülj le, és maradj csendben! SMSet írok Bellának, hogy haza kellett menned. Majd anyudnak, hogy Bellánál alszol. - vad pötyögésbe kezd, pár perc múlva kikapcsolt állapotban biztonságos helyre zárja a készüléket.
- Harry mit...?
- Pssszt! - ragadja meg a kezem, és felhúz az emeletre.
- Mit...? - kezdek neki újra, mikor belök a szobája ajtaján. A függyönyök behúzva, félhomály uralkodik a szobában. Harry mögöttem áll, mert a szobája ajtaját is gondosan kulcsrazárja.
- Hát nem romantikus? - simít végig a vállamon, amitől kiráz a hideg. Reakciómon felnevet. - Még mindig ezt váltom ki belőled?
Forró lehelettét érzem a puha bőrömön, ahogy a fülembe duruzsol. Ha nem tudnám, hogy bosszulni fog, egész megnyugtató lenne.
Apró puszikat hagy a nyakamon, miközben szépen lassan felgyűri a pólómat, végül szinte letépi.
Kiráz a hideg, ahogy forró bőrét érzem hátamon. Ő is ledobta a pólóját.
- Harry... - suttogom félve.
- Nyugi... Ezt szeretnéd nem? - közben kigombolja nadrágom.
- Ha... - kezdem, de ujját szám elé teszi.
- Ne beszélj... Nincs mit mondanod... Már elintézted magadnak... Most maradj csendben, és élvezd...
- De én...
- Nem szeretnéd? - kérdezi halkan, közben végleg megszabadít nadrágomtól.
- Nem... - válaszolom azonnal.
- Nem baj... Akkor is az enyém leszel... Másodjára is...
- Meg...?
- Meg. Törődj bele... Ha szeretnéd, ha nem, ma az enyém leszel. Csak az enyém... - közben saját farmerjától is megszabadul.
Libabőrözök minden érintésétől, ahogy kikapcsolja melltartóm, és a többi ruhámhoz dobja.
- Fordulj meg... - suttogja.
- Nem akarok...
- De megfogsz. - megragadja a vállam, és szembefordít magával.
- Kérlek... - suttogom.
- Nem. - karolja át a derekam. - Szeretsz, nem? Élvezd ki... - duruzsolja  fülembe, miközben csípőjét erőteljesen csípőmnek nyomja. - Vagy, talán félsz tőlem? Mond ki... Félsz, igaz?! - szorít magához, így melleim kemény melkhasának nyomódnak.
- Harry... - indulnak meg arcomon a könnycseppek.
- Mond ki... MOND!
- Félek... - suttogom.
- Félhetsz is... - lök az ágyra.
- Harry kérlek...
- Eddig nem ellenkeztél... Akkor már most se tedd...
- Kérlek... - ismétlem magam.
- Mit kérsz? Engem? Nyugi, azonnal a tiéd leszek... - szabadul meg utolsó ruhadarabomtól.
- Nem... Harry, ne! Én... én nem... - könnyeimtől homályos látásommal is látom az önelégült mosolyt az arcán.
- Shh, elkéstél... - ejti le boxerét az ágy mellé.
- Ne... KÉRLEK! - kiáltok rá.
- Nyugi... - simít végig arcomon. - Azonnal a tiéd vagyok...
Hangosan felzokogok a fájdalomtól, ahogy magáévá tesz. Másodjára is.