...

Fogok egy ásót, és már ásom is el magam. Tudom hogy majd egy hónapja nincs új rész, és nem is lesz mostanában. Nagyon sajnálom, de ritka sz.r korszakot élek meg, és nemhogy írni, de már olvasni sincs erőm... Úgy terveztem szünteben rakok részt, de nem jött össze... Remélem nem haragszotok annyira, és nem akartok megölni. Bár, nyugodtan, megérdemlem... ( És egy kicsit vágyom is rá, na mindegy nem zaklatlak titeket a depimmel. )

Rész: talán május elején, nagyon sajnálom!

20.fejezet

Ahoy! Meghoztam az új részt!^^ Sajnálom, hogy csak most, de sok dolgom volt... >< De ez most nem lényeg c: Jó olvasást!





- Amikor összeverettem magam, csakis miattad!
- Sajnálom... - szipogom halkan.
- Ha tényleg elmész, nemsokra megyek a sajnálatoddal... - törli meg szemét, és feláll.
- Maradnék, de egyszerűen nem vagyok rá képes...
- És mégis miért nem?
- Hazz miatt... És úgy érzem, a babának is jót tenne, ha nem tudná meg, hogy Harry az apja.
- Én sem akarnám tudni, hogy ki az apám, ha egy bunkó paraszt lenne, mint ő... Ebben az egyben egyet értek.
- Köszönöm. - ölelem meg. - Mostpedig... Szia.

**

- Megjöttél? - kérdezi apu, közben az újságot lapozgatja.
- Igen. - ülök le vele szembe. Némán bámulok rá.
- Baj van? - teszi le az újságot.
- Hazaköltözöm. - hadarom el.
- De már itthon vagy...
- Nem. Haza, Magyarországra.
Kijelentésemre meglepődik.
- Miért? Miért akarsz hazamenni?
- Azt majd később elmesélem. Milyen gyorsan tudom felvenni a kapcsolatot anyával?
- Beletelhet pár napba... - feleli habozva.
- Nincs valami, ami tőle van? Régi levél, vagy valami?
- Igazából, amikor szerepeltél az X Factorban, ő is látott. Írt neked egy levelet... - feláll, és eltűnik. Pár perc múlva visszatért, egy borítékkal kezében. Lassan átcsúsztatja az asztalon.
- Miért nem adtad oda előbb...?
- Mert... Féltem, hogy elmennél. Most viszont azt mondtad, okod van rá...
Aprót bólintok, és kezembe veszem a borítékot, amit óvatosan felnyitok.

            " Sarah!
Szavak nincsenek arra, milyen büszkék voltunk rád Emmával, amikor megláttunk a tvben. Én épp a konyhában mosogattam, amikor Emma elkiálltotta magát, hogy:
- Anyu nézd már! Sarah énekel a tvbe'!
Emlékszem, majdnem eltört a tányér, amit épp törölgettem, úgy siettem, hogy lássalak.
Mindkettőnknek nagyon hiányzol. Ha esetleg szeretnéd újra felvenni a kapcsolatot, a lap alján van a telefonszám.
                              Puszil: Anyu és Emma "

- Itt egy telefonszám. 
- Hívd fel... - mosolyog rám bíztatóan. Azonnal tárcsázom a számot.
~ Halló, itt Madeleine Jones!
- Szia anyu...
~ Sarah, te vagy az?! Jesszusom, el sem hiszem, hogy te vagy! Miújság? Olyan jó hallani a hangod! Emma, képzeld Sarah hív!
- Nyugi anyu. - nevetek. - Igen én vagyok, és a te hangodat is jó hallani.
~ Na, és miért hívtál? Talán meglátogatnál minket? Eltaláltam, ugye?
- Az az igazság, hogy majdnem. Nem meglátogatni szeretnélek titeket, hanem... Visszaköltözni.
~ Rendben. Bármikor jöhetsz, tárt karokkal várunk.
- Köszönöm! Akkor majd hívlak, hogy mikor landol a gépem.
~ Rendben, várom hívásod! Szia, Sarah!
- Szia anyu! - szakítom meg a vonalat.

**

2 nap múlva végzek is a pakolással.
- Már késő, de... Biztos elmész? - kérdezi Niall és Bella szinte egyszerre.
- Igen. Biztos. 626 ezredjére is.
- De miért? Úgy érzem, az én hibám... - hajtja le fejét szomorúan apu.
- Jaj, Thomas! Tudod jól, hogy nem a te hibád. - öleli át Hannah.
- Hanem azé a kis... - sziszegi Niall.
- Harryé. És az enyém... Nem szabadott volna akkor régen...
- Sarah, fejezd be az önostorozást.
- Oké, oké. Induljunk, lekésem a gépet...

**

2011. május 12.
A nap, amikor 8 év után - 4 hónapos terhesen - újra magyar levegőt lélegzem be. Magyar madarak szállnak felettem, magyar emberek jönnek szembe, akik magyarul köszönnek rám... Istenem, mennyire hiányzott ez már...

Anyu és Emma kijöttek elém a reptérre. Hirtelen meglátom őket. Anyu egy táblát tart a nevemmel, közben Emma a tömeget kémleli, hogy mikor lát meg engem. Zöld szemeit hirtelen rám emeli, majd fületbántó sikítással indul meg felém.
- Állj, ne! - kiálltok rá nevetve. - Ne ugorj a nyakamba!
Hirtelen befékez előttem. Ijedt szemekkel néz rám.
- Izéééé... Majd elmesélem.
Aprót bólint, és átölel. Ekkor fut be anyu.
- Sarah! - ölel át. - Olyan jó látni téged! Nagyot nőttél!
- Köszönöm. De most induljunk, rengeteg mindent kell elmesélnem...

**

- Szóval... - szólal meg Emma, mikor már kényelmesen elhelyezkedünk a nappaliban. - Miért nem ugorhattam a nyakadba?
- Hát öööö... Az majd a story vége lesz...
- Kezdek kíváncsi lenni. - ráncolja a homlokát anyu.
- Nos, az egész úgy kezdődött...